Brutális összeget öntenek a chipgyártásba

Dél-Korea hétfőn nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az élőben közvetített bejelentésen részt vett I Dzsemjong elnök, valamint a világ két legnagyobb memórialapka-gyártójának számító Samsung Electronics és az SK Hynix vezetése.

Az államfő közlése szerint az ország délnyugati régiójában – köztük Gvangdzsu és Dzsolla térségében – akár 520 billió won (338 milliárd dollár) értékű beruházás is megvalósulhat, elsősorban chipgyártás céljából. Hangsúlyozta, hogy az építkezéseket a lehető legrövidebb időn belül be kell fejezni, és Dél-Koreának gyorsabban kell biztosítania a mesterséges intelligenciához szükséges kulcselemeket, mint bármely más országnak.

A dél-koreai kormány várakozásai szerint a következő 15 évben legalább 30 billió won (19,5 milliárd dollár) értékű befektetés valósul meg többek között a következő generációs memóriák, a mesterséges intelligencia (MI) és a védelmi technológiák területén. A Csungcsong régióban mintegy 81 billió wonból (52,7 milliárd dollár) chipgyártó klasztert hoznak létre.

A tervek szerint az SK Hynix és a Samsung Electronics egyaránt két-két új gyártóüzemet épít, a délnyugati térségben összesen négy új chipgyár létesítésére mintegy 800 billió wont (520 milliárd dollár) fordítanak.

Kormányzati közlés szerint az ország célja, hogy öt éven belül megduplázza a DRAM-memóriák gyártási kapacitását.

(MTI) 

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo