Harsány ébresztő volt a múlt év az energiaipar vállalatvezetői számára, akik gyors költségcsökkentési intézkedéseket hoztak. Tanultak a 2014-ben bekövetkezett keresletcsökkenés hatására kialakult hasonló, bár kisebb mértékű árzuhanásból. Ezúttal 25 százalékkal csökkentették a tőkeberuházásokat és alaposan visszavágták az osztalékokat is. Egyes cégek kihasználták az alkalmat és teljesen újraírták az osztalékfizetési irányelveiket, hogy tisztább energiaforrásokba fektethető forrásokat szabadítsanak fel. A jövőbeli árfolyamkockázatokra számítva több cég jelentős összegű tőkevesztést is lekönyvelt.

2021 egyértelműen a talpra állásról szól. Az új referenciavonal miatt az adatok látványosak lesznek, de időre lesz szükség, amíg a kereslet helyreáll. A cégértékelések az olaj árát hosszú távon hordónként 50-55 dollárral árazzák be. A nettó adósságállomány mintegy 10 százalékkal csökkenhet, folytatódik az osztalékfizetés és a részvényvisszavásárlás, de a korábbinál alacsonyabb szinten. A középtávú előrejelzések alapján az alacsony és közepes tőkésítettségű vállalatok jobb értéket kínálnak, mint a nagyok. Az árak jövőre vélhetően elérik a 60-70 dolláros szintet, a kereslet megugrik, az OPEC kitermelése igazodik a kereslethez, így az ágazatot illetően én összességében bikapiaci folyamatokra számítok.

A fenntarthatósági kérdések eddig csak európai léptékkel érintették az olajipart, 2021-ben viszont globálisan előtérbe kerülnek majd. A szigorodó környezetvédelmi jogszabályok és a fosszilis energiahordozókba áramló befektetések volumenének csökkenése fokozott nyomás alá helyezi az ágazatot, növelve a tőke- és − kisebb mértékben − a hitelköltséget is. A vállalatok végső értékének csökkenése hatással lesz arra a biztonsági tartalékra, amelyet a befektetők a befektetési döntéseik meghozatalakor elvárnak. Bár az EU „zöld taxonómiájának” hatására tömeges eladási hullám talán nem fog kialakulni, de a befektetőknek meg kell majd indokolniuk az attól való akár legkisebb eltérést is.

Hogyan fest az energiaipari vállalatok jövője?

A cégek többféle módon is kezelhetik azt a helyzetet, ha egy érett ágazat hanyatló ágba jut. Az első az áttérés az új technológiákra. Bár vannak elszigetelt restrukturálási sztorik, A Fidelity szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy mekkora sikerrel lennének képesek az olajipari gigászok tőkét átcsoportosítani mondjuk naperőművek vagy part menti szélerőművek létesítésébe, melyeknél alacsonyak a belépési korlátok és olcsó a finanszírozás, ők viszont későn jövőnek számítanának. A második lehetőség a forgóeszközökben lekötött készpénz „learatása” a költségek alacsonyan tartásával és a teljes szabad pénzáramlás szétosztásával.

„Az európai olajipari cégek egy afféle hibrid stratégiát követnek. De még ha el is érik az alacsony karbonkibocsátással kapcsolatos céljaikat, a tiszta energia 2025-ig még akkor is csupán az üzemi cash-flowjuk mindössze 5-10 százalékát fogja kitenni. Arra számítok, hogy a legnagyobb olajtársaságok némelyike a 2020-as évek közepén spin-off cégekbe viszi át az alacsony karbonkibocsátású tevékenységeit, új márkanevet vesz fel, majd fokozatosan kifuttatja a fosszilis eszközeit és a tiszta energiát termelő üzletágat fejleszti tovább” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.