Töretlenül nőnek a lakásárak Magyarországon

Noha az Eurostat és KSH friss elemzései szerint 2024 első negyedére ismét emelkedő pályára állt az uniós lakásárindex, a tagországok piacai között már nyoma sincs a korábbi összhangnak. A visszaesésből éppen kilábalni kezdő magyar lakáspiac az erősebben drágulók közé tartozik, sőt, mostanra visszatérni látszik az inflációt meghaladó áremelkedés is.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Eurostat adatai szerint 2022 július-szeptemberéig tartott az európai lakáspiac legutóbbi aranykora. Az volt ugyanis az utolsó negyedév, amikor még az unió valamennyi tagországában magasabb árakat regisztrálhattak, mint egy évvel korábban.

Ekkor a drágulás üteme Magyarországon és Észtországban volt a legmagasabb (24,1-24,2 százalék), a közösség összevont indexe pedig 7,5 százalékos éves drágulást mutatott. A következő negyedévben három tagállamban – Svédországban, Finnországban és Németországban – már megindult az árcsökkenés, évi 2-4 százalékkal.

Visszatért a reáldrágulás a magyar lakáspiacra
Visszatért a reáldrágulás a magyar lakáspiacra
Fotó: Depositphotos

Ezt követően negyedévről-negyedévre nőtt, s 2023 július-szeptemberére elérte a tízet azoknak a nemzeti piacoknak a száma, ahol esésbe fordult a lakásárak korábbi emelkedése. Az unió összevont lakáspiaci árindexe is ekkor mutatta a legrosszabb képet: 1,1 százalékos árcsökkenést az előző év azonos időszakához képest. E mélypontról indult a visszapattanás, amit a múlt év utolsó negyedében éves alapon 0,2 százalékos, az idei elsőben pedig 1,3 százalékos drágulás jelzett. Ám a közösség összevont árindexének ilyen alakulása mögött az egyes nemzeti piacok igencsak eltérő pályája fedezhető fel.

Mindössze három olyan ország van, a már említett svéd, finn és német, amelynek árindexe folyamatosan csökkenést jelzett az utolsó másfél évben. Hét másikban az éves visszatekintések negyedévente vegyesen mutattak esést, illetve növekedést, ez volt a helyzet Csehországban, Dániában, Franciaországban, Luxemburgban, Hollandiában, Ausztriában és Szlovákiában. A többi tagországban – közöttük Magyarországon (Magyarország esetében a KSH legfrissebb, 2024. I. negyedéves adatait vesszük alapul) – még ebben a nehéz időszakban is nominálisan töretlenül nőttek a lakásárak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo