Több mint 18 milliárd dollárt hozhatnak az USA-nak a kínai árukra kivetett új vámtételek

Biden elnök kijelentette, hogy „Kína tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata ellen” lépnek fel azzal, hogy olyan ágazatoknál, ahol az Egyesült Államok növeli a hazai termelést, emelik a kínai árukra kivetett vámokat.

Elon Musk, a Tesla autók gyárainak tulajdonosa nagyon örülhet. Az Egyesült Államok számos új vámemelését a kínai elektromos járműiparra irányította. A kínai félvezetők, lítium-ion akkumulátorok és egyéb akkumulátor-alkatrészek mind drágábbak lesznek az USA-ban. Nevezetesen, a Kínából érkező elektromos járművek vámjait 100 százalékra növelték, és új vámokat vezettek be bizonyos kritikus ásványokra, amelyek elengedhetetlenek az akkumulátor-alkatrészek és félvezetők gyártásához.

Az orvosi vonatkozású termékeket, így az orvosi és sebészeti kesztyűket, valamint bizonyos egyéni védőeszközöket, például arcmaszkokat is érintettek az új díjemelések. Ezen termékek némelyikét korábban kizárták a vámköteles áruk közül a COVID-19 miatt. Új 50 százalékos tarifával sújtották a korábban vámot nem fizető fecskendőket és tűket is.

A vámokat a kínai árukra először Donald Trump volt elnök vezette be 2018-ban, ami megtorló intézkedéseket váltott ki Kínában, és évekig tartó kereskedelmi háborút indított el a két ország között.

Véleményvezér

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon

Ezért irtó drága a zöldség és a gyümölcs Magyarországon  

Két ábra mutatja, hogy az európai országokban hogyan változott a zöldségek és gyümölcsök ára 2014 és 2023 között.
Szenzáció a magyar költségvetésben

Szenzáció a magyar költségvetésben 

Meglepő számok a nyugdíj költségvetési sorain.
Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba

Hadházy Ákos szerint állami luxusrepülővel mentek kormánytagok szotyizni Németországba 

A kormánytagok luxusutazásai lassan mindennaposak.
Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban

Immár Bulgária is lehagyott minket az egy főre jutó fogyasztásban 

Az életszínvonal egyik legfontosabb mutatójában mindenki alá értünk Európában.
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét

Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét 

A magyar nyomozó hatóságokról nem fognak expresszt elnevezni.
Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása

Sokba kerül az Orbán-kormány eladósodása 

Ismét kifogtunk egy utolsó helyet az Európai Unióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo