Tizedik helyre került Európában a magyar gasztronómia

A nemzetközi kapcsolatokban nagy jelentősége van a kedvező, vagyis vonzó tényezőknek, ami az ország puha hatalmát (soft power) jelenti. E tényezők szemben az ún. kemény hatalommal nem a fizikai kényszeren (katonai hatalom) vagy a gazdasági erőn, illetve nyomásgyakorláson alapulnak. A puha hatalom magába foglalja többek között a gasztronómia számos aspektusát, mint például a nemzeti konyhaművészetet, a hagyományokat, vagy az étkezési kultúrát is.

„Beleszerettem Budapestbe ezen a héten. … Két nappal korábban ettem egy nagyon finom gulyáslevest, talán nem véletlen, hogy ezúttal ilyen magasra tudtam ugrani…” – nyilatkozta a svéd klasszis. Egyúttal a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, rövidítve: WA) azt is bejelentette, hogy Armand Duplantis lett a sportág jövő szeptemberben Budapesten debütáló új csúcsversenyének, az Atlétikai Világdöntőnek az arca.

A TasteAtlas portál nemzetközi látogatók szavazatai alapján a legnépszerűbb magyar ételekről is készített felmérést. E rangsor visszaigazolja a svéd klasszis magasugró benyomását a magyar ételekről. A listán a gulyásleves, a krémes, a csirkepaprikás, a pörkölt, a lecsó és a pogácsa voltak a legnépszerűbb ételek. Ezután következtek a rangsorban olyan fogások, mint a lángos, a dobostorta és a kürtőskalács. A portál a legnépszerűbb élelmiszeripari termékeket is számba vette, e rangsorolt a libamáj, a szalámi és a tokaji aszú vezeti. Összességében a TasteAtlas felmérése alapján nemzetközi szinten a 20., európai szinten a 10. helyen értékeltek a magyar ételek. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo