Tizedik helyre került Európában a magyar gasztronómia

A nemzetközi kapcsolatokban nagy jelentősége van a kedvező, vagyis vonzó tényezőknek, ami az ország puha hatalmát (soft power) jelenti. E tényezők szemben az ún. kemény hatalommal nem a fizikai kényszeren (katonai hatalom) vagy a gazdasági erőn, illetve nyomásgyakorláson alapulnak. A puha hatalom magába foglalja többek között a gasztronómia számos aspektusát, mint például a nemzeti konyhaművészetet, a hagyományokat, vagy az étkezési kultúrát is.

A TasteAtlas 2022-ben elkészített egy európai országokra vonatkozó értékelést is, amely alapján a magyar gasztronómia a 10. legmagasabban pontozott konyhaművészet volt. Lényegében a mediterrán országok és két népes európai ország (Németország és Lengyelország) előzte meg hazánkat.

Gulyásleves, turizmus és a magyar országimázs

A fentiekből kitűnik, hogy Magyarország országimázsában is fontos szerepet tölt be a gasztronómia. A nemzetközi turizmus bővülése pedig visszahat a magyar konyha hírnevének növelésére. Olyan kiemelkedő és látványos rendezvények, mint a díjnyertes budapesti karácsonyi vásárok, vagy a nagyszabású ünnepségsorozatok, mint az augusztus 20-hoz kapcsolódó események, valamint a nagy nemzetközi sportesemények képesek e hírnév erősítésére. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a kulturális események és gasztronómia mellett a sport és a sportturizmus is részei az ország vonzó jellemzőinek, vagyis a puha hatalomnak (soft power). Sajátos példája e jelenségnek, amikor 2023 augusztusában az atlétikai világbajnokság éppen az augusztus 20-i ünnepségsorozattal egy időben zajlott. A nemzetközi vendégek és Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke szerint a budapesti világbajnokság volt minden idők eddigi legjobb rendezése. E kedvező légkör még 2025-ben is éreztette hatását. Az idei Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Armand Duplandtis kétszeres olimpiai bajnok svéd magasugró elismerően nyilatkozott mind a magyar fővárosról, a magyarországi rendezésű atlétikai versenyekről és a magyar gasztronómiáról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo