Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában

Orbán Viktor szerint nem jó, hogy Európa megszabadult az orosz energiahordozóktól. A miniszterelnök erről tegnap, napirend előtt az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján beszélt.

A kormányfő nem pontosan fogalmazott, hiszen Európába most is érkezik orosz energiahordozó, kétségtelenül a korábbinál jóval kevesebb. Az európai országok tehát nem az orosz nyersanyagoktól szabadultak meg, hanem kiszolgáltatottságuktól Moszkva felé. Erre elég alapos okuk volt, hiszen a Szovjetunió szétesése után Moszkva vállalta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna határait. A Krím-félsziget elfoglalásakor ezt az ígéretüket megszegték, de akkor még Moszkva nem veszítette el teljesen az uniós országok többségének bizalmát. Ukrajna inváziójával viszont Putyin eljátszotta teljes hitelességét. Nagyon bátor dolog lenne még ezek után is bizalmat szavazni az orosz vezetőnek.

Véleményvezér

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo