Rácsukják az ajtót a bankok a lakásfelújítási hitelre

A közelgő határidő miatt sorban jelentik be a bankok, hogy nem fogadnak már be új igényléseket a kedvezményes lakásfelújítási hitelre. Az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási támogatás az év végéig él, és a kormány még nem hozott döntést az esetleges meghosszabbításáról. Az idő rövidsége miatt ezt a hitelt inkább abban az esetben lehet érdemes felvenni, ha a felújítás már egyébként is zajlik, és december 31-ig kiállítják róla a számlákat - írja a Bank360.hu.

A hatályos szabályok szerint év végéig lehet igénybe venni az otthonfelújítási támogatást, így az ahhoz kapcsolódó, a kölségek finanszírozását szolgáló kamattámogatott hitel is az utolsó pillanatait éli a bankokban. Egyelőre nem volt semmiféle közlés a kormánytól a program esetleges meghosszabbításáról. A jelenlegi szabályok szerint szintén december 31-ig élő kamatmentes babaváró hitel és támogatás annyival áll jobban, hogy ott legalább már július 30-án bejelentette a kormány a hosszabbítást, de erről sem született még jogszabály. 

Ennyi volt (Fotó: Depositphotos)
Ennyi volt (Fotó: Depositphotos)

A maximum 3 millió forintos lakásfelújítási támogatásnak az a feltétele, hogy a korszerűsítésnek december 31-ig el is kell készülnie. Az ehhez felvehető, maximum 6 millió forintos kamattámogatott otthonfelújítási kölcsönből egyrészt előfinanszírozni tudják az igénylők a később megkapott állami támogatást, másrészt olcsó forrást kapnak a felújítás másik feléhez. A közelgő határidőre és a jelzáloghitelnek számító kölcsön elbírálásához, megkötéséhez szükséges ügyintézésre tekintettel a bankok sorra jelentik be, hogy már nem fogadnak be több igénylést.

Legkorábban, még november elején az UniCredit Bank jelezte, hogy nem fogad be több igénylést a fixen 3 százalékos lakásfelújítási hitelre. Azóta egészen mostanáig a többi pénzintézet nyitva hagyta a kaput. Mivel azonban kormányzati hosszabbítást nem jelentettek be, most már sorra vált pirosra a lámpa az igénylők előtt. 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo