Pintér Sándornak főhet a feje a tanárok kirúgása miatt, nőtt a munkáltatók bizonyítási kötelezettsége

Sokakhoz eljutott már a hír, hogy január 1-jétől jelentősen változtak a Munka Törvénykönyvének (Mt.) szabályai. A sok változás közepette azonban többeknek elkerülheti a figyelmét egy olyan újdonság, amely sokszor hozhatja kellemetlen helyzetbe a munkáltatókat: a munkáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség kiszélesedése. Erre hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Nagy Dóra Ágnes.

dr. Nagy Dóra Ágnes szakértő (Fotó: Jalsovszky Ügyvédi Iroda)
dr. Nagy Dóra Ágnes szakértő (Fotó: Jalsovszky Ügyvédi Iroda)

Az Mt. eddigi szabályozása alapján a munkavállalót terhelte azon körülmény teljes bizonyítása, hogy a munkáltató részéről joggal való visszaélés történt. Jelen helyzetben tehát korábban a munkavállalónak kellett igazolnia, hogy a felmondás valós indoka valójában nem az átszervezés, hanem a felettesével való konfliktusa volt. Ezzel szemben az új szabályok szerint már a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem a korábbi konfliktusra hivatkozással szüntette meg dolgozójának munkaviszonyát, azaz valóban fennálltak az átszervezés körülményei, nem mondvacsinált okra hivatkozott csupán.

Munkavállaló elbocsátása próbaidő alatt

A munkáltató a próbaidő alatt indoklási kötelezettség nélkül jogosult bármely munkavállalójának a munkaviszonyát megszüntetni. Tegyük fel azonban, hogy a próbaidő alatt a munkáltató tudomást szerez a munkavállalója gyerekvállalási szándékairól. Ha egy ilyen helyzetben, az Mt. által biztosított jogánál fogva, a munkáltató próbaidő alatt megszünteti a munkaszerződést, úgy a munkavállaló érvelhet azzal, hogy a megszüntetés oka valójában a gyerekvállalási tervével volt összefüggésben.

Mostantól kezdve – a joggal való visszaélésre hivatkozás esetén – a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a megszüntetésre nem a munkavállaló gyerekvállalási tervére tekintettel került sor. „Azaz hiába nem lenne a munkáltatónak ilyen esetben indoklási kötelezettsége, közvetetten mégis felmerül az az igény, hogy a munkáltató szükség esetén indokolni tudja, miért is szüntette meg próbaidő alatt a munkavállaló munkaviszonyát. Vagy legalábbis ennek okát megfelelően dokumentálja és erre az esetre felkészülten hozza meg a döntését” – magyarázza dr. Nagy Dóra Ágnes ügyvéd.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo