A magyar gazdaságon belül a hitelpiaci egyértelműen repülőrajtot vett. Az év harmadik hónapjában 137,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, egy évvel korábban „csupán” 97,84 milliárd forint volt az összvolumen. Azaz egy év alatt érdemben emelkedett a hiteligénylés volumene. Sőt még a februári – szintén igen erős – 120,33 milliárd forintos volumenhez képest is szemmel látható a változás – írja elemzésében a Bankmonitor.
Rekord a lakáshitelnél
A 137,78 milliárd forintos havi volumennél eddig kétszer lehetett látni nagyobb értéket. 2022. áprilisában 144,77, míg 2022. májusában 153,94 milliárd forint lakáscélú kölcsönre kötöttek szerződést a magyarok. Azt azonban látni kell, hogy ezen időszakban élte fénykorát a régi 2,5 százalékos kamatozású NHP Zöld Otthon Program, más néven „zöld hitel”. Ezen szuper kedvezményes kölcsönnél ráadásul igen szigorú állománykorlát volt, így érthető módon nagyon gyorsan el is kapkodták az érdeklődők.
Ezen két extrém hónapot követően a dobó harmadik fokára fért fel a márciusi szerződéskötési volumen. Érdemes szétbontani a kihelyezett összeget támogatott és piaci kamatozású részre. A piaci kamatozású lakáscélú jelzáloghitelek összvolumene márciusban 111,24 milliárd forint volt, támogatott kölcsönre 26,55 milliárd forint összegben kötöttek szerződést. A támogatott kölcsönök voltak korábban is ilyen népszerűek, de a piaci hitelvolumen még soha nem volt ilyen magas.
Jólval több érdeklődő, jelentősen emelkedő átlagos kölcsönösszeg
Érdemes megvizsgálni azt is, hogy mi húzódik a jelentősen megugró összvolumen mögött. Az MNB adatai alapján 6924 lakáshitel szerződést kötöttek márciusban. Ez azért jelentős emelkedés a korábbi adatokhoz képest: 2025. februárjában 6102, míg tavaly márciusban 5927 szerződést kötöttek. Vagyis egy év alatt 16,8 százalékkal emelkedett a szerződéskötések száma. Ez azonban még nagyon messze van a korábbi rekordtól, 2021-ben, illetve 2022-ben voltak olyan hónapok, amikor a szerződésszám meghaladta a 10 ezer darabot.