Pár nap és elrajtol egy pályázat a cégeknek

Január 23-án indul a Demján Sándor 1+1 kkv beruházásélénkítő támogatási program. 

A Demján Sándor 1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra az elmúlt öt hétben több mint 6500 vállalkozó regisztrált, ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknak szándékukban áll beruházást indítani, új eszközöket beszerezni, és ebben támogatni szeretnék őket – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára. 

Következő lépésként az előregisztráltaknak megengedték, hogy kedden, január 21-én 17 óráig a pályázattal kapcsolatos összes dokumentumot feltölthessék. Így számukra a január 17-ei előregisztrációs időpontot meghosszabbították, hogy teljeskörű dokumentációval rendelkezzenek.

A konkrét pályázatokat január 23-án 10 órától 16 óráig lehet beadni. Ezt az időablakot a vállalkozások rendelkezésére bocsátják, nem zárul le a pályázati felület akkor, ha túljelentkezés, vagy az előzetesen meghirdetett keretösszegnél magasabb igény jelenik meg. A pályázatokat a lebonyolító szervezet, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség fogja egyenként kiértékelni. A felhívásban is megjelent pontozásos rendszernek megfelelően a legjobb cégek részesülnek majd támogatásban.

Előreláthatólag tavasszal a támogatói okiratokat kiállítják, és mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy 2025-ben a gazdasági növekedést a Demján Sándor-program segíteni tudja. 

(MTI) 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo