Belső-Ázsiában eközben 600 millió kínai ember él finoman szólva nem túl fényesen, helyenként rabszolgasorban. Az autoriter rendszer következménye, hogy a kisebb-nagyobb korrupció úgymond megszokott jelenség, ami néha az egész világot megrengeti. Ilyen volt legutóbb az étolaj-botrány, amikor kiderült, hogy üzemanyag-tartályhajókat használtak étolaj szállítására anélkül, hogy a mérgező kőolaj szennyezéseket eltávolították volna. Az üzemanyagszállító teherautóknál pedig ez a gyakorlat szinte természetes. A kínai fejlődéshez szükséges versenyelőnyt a munkaerő kizsákmányolása, egyes vállalatok bújtatott állami támogatása mellett az is segítette, hogy klíma- és környezetvédelemre szinte alig költöttek, vagyis a Föld lakóinak közös kincséből nagyobbat merítettek, mint a fejlettebb országok.

Mindezzel csak azt kívánjuk jelezni, hogy „Albánia traktortermelését könnyű megkétszerezni”, vagyis egy traktor helyett kettőt gyártani nem túl bonyolult feladat. Az igazi kérdés most kezdődik, amikor kopogtatni kezd egy állam, hogy a fejlődő kategóriából át szeretne lépni a fejlettbe. És e tekintetben Ázsia még számos kihívás előtt áll. A miniszterelnök által sorolt államok közül Pakisztán és Indonézia még a térképen sincs, India pedig éppen indulóban. Mindazonáltal nagy a baj, hogy Orbán Viktor alaptézisével gondok vannak, mert a kormányfő, mint elmondta, ehhez a gondolatához kívánja igazítani Magyarország stratégiáját.

Ha világrendszer-váltás van, akkor szükség van egy ehhez méltó stratégiára. Ha világrendszer-váltás, akkor kell egy magyar nagystratégia. A szórend fontos! Nem nagymagyar stratégia kell, hanem magyar nagystratégia.