Orbán Viktor barátja szerint a spanyol kormányfő együttműködik a maffiával

Spanyolország az európai migrációs és menekültügyi paktum alkalmazásának előrehozatalát fogja kérni az Európai Bizottságtól - jelentette be a spanyol kormányfő Madridban.

Pedro Sánchez elmondta: el akarják érni, hogy a megállapodásban szereplő intézkedések, amelyek a határellenőrzésre és a menedékkérők elosztására vonatkoznak, már jövő nyáron hatályba lépjenek a tervezett 2026-os időponttal szemben.

Nem fog jót tenni a spanyol-magyar kapcsolatoknak, hogy a patrióták beleszálltak a kormányfőbe
Nem fog jót tenni a spanyol-magyar kapcsolatoknak, hogy a patrióták beleszálltak a kormányfőbe
Fotó: Pixabay

Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európa hatékonyan vegyen részt a földközi-tengeri országokba érkező migrációs áramlások kezelésében.

A miniszterelnök az ellenzék kérésére adott számot a kormány migrációs politikájáról a törvényhozásban, miután idén január és szeptember között több mint 42 ezren érkeztek illegálisan a dél-európai országba, 60 százalékkal többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kilenc hónap alatt több mint 30 ezren a Kanári-szigeteken értek partot csónakokkal Afrika nyugati partjai felől, ami 16 ezerrel több embert jelent mint a múlt évben.

Sánchez felszólalásában a szabályozott és rendezett migráció mellett érvelt, mint a "legjobb eszközt" az embercsempész bandák elleni küzdelemben. A kormány bevándorlási politikáját felelősnek és humanitáriusnak nevezte, a migráció jelenségét pedig sokszínűnek, amelynek 94 százalékát Spanyolországban a jogszerűen érkező bevándorlók jelentik.

Kiemelte a megfelelő integráció fontosságát, amelynek érdekében a jövő hónapban új nemzeti integrációs és kultúrák közötti együttélési tervet mutat be a kormány, mindezt azzal a céllal, hogy elkerüljék "a más országok által elkövetett hibákat".

Emellett megkönnyítik a diplomák és tudományos fokozatok elismerésének folyamatát azoknak, akik Spanyolországban szeretnének dolgozni, továbbá új munkaerő-migrációs programot indítanak a más országokból történő munkaerő-felvétel megkönnyítésére - sorolta.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo