Önerő nélkül is lehet már saját lakásunk

Takarék Index: akár a teljes vételár fedezhető az állami támogatásokból, és még felújításra is maradhat pénz.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Takarék Index elemzői megvizsgálták azt is, hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik nem Falusi CSOK-os településen vásárolnának lakást állami segítséggel. A megyeszékhelyeken kívüli településeken, amelyekből valamivel több mint 500 van az országban, két gyerek előre vállalása esetén Baranyában, Nógrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben van lehetőség arra, hogy teljes egészében állami segítségből vásároljanak lakást. Jellemzően a nyugati vármegyékben az arány 75 százalék alatt marad, Somogyban és Pest megyében pedig nem éri el az 50 százalékot. Azok számára, akik három gyermeket vállalnak előre, a fenti hat mellett Tolnában, Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban akár a lakásvásárlásra fordított teljes összeg fedezhető állami forrásból, több esetben pedig felújításra is marad.  Ezeken a településeken is elérhető állami segítségnyújtás a már megszületett gyerekek mellé a lakásvásárláshoz, de már jelentősebb plusz források bevonására van szükség egy 80 négyzetméteres ingatlan megszerzéséhez.

Az elemzők a megyeszékhelyek esetében is megnézték, hogy milyen segítséget jelentenek az állami források egy 60 négyzetméteres használt ingatlan megvásárlásában. Két gyerek előre vállalása esetén Salgótarjánban és Békéscsabán elegendő lehet az állami forrás az ingatlanvásárláshoz, de Miskolcon is szinte teljesen fedezhető a vételár az állami pénzekből, és nem áll ettől távol Szolnok, Szekszárd és Kaposvár sem. Ugyanakkor Debrecenben, Győrben, Veszprémben és Budapesten a vételár kevesebb mint 60 százaléka biztosítható állami segítségből. A főváros esetében 43 százalékos az állami források vételárhoz viszonyított aránya. Új lakás vásárlásakor már nehezebb dolguk van a két gyermeket vállalóknak, minden megyeszékhelyen szükség van egyéb forrásokra. Kedvezőbb helyzetben vannak azok, akik három gyermeket vállalnak előre: Salgótarjánban, Békéscsabán, Miskolcon, Szolnokon, Szekszárdon, Kaposváron, Zalaegerszegen és Nyíregyházán is elegendő az állami segítség egy használt 60 négyzetméteres otthon megvásárlásához. Új lakás vásárlásakor – bár csak Miskolcon lehet teljes egészében állami segítséggel lakáshoz jutni –, egy 60 négyzetméteres ingatlan esetében több nagyvárosban, így Tatabányán, Nyíregyházán és Békéscsabán is igen kedvezők a lehetőségek a három gyermeket vállalók számára.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo