Mi várható az elektromos autók piacán?

Milyen irányt vesz az elektromos járművek gyártása, forgalmazása, töltése és finanszírozása? Erről is kérdeztük a Klasszis Média által szervezett E, mint energia konferencia kerekasztal-beszélgetésén szakértő vendégeinket: Balogh Szabolcsot, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezetőjét, Lévai Gábort, a PhenoGyde Kft. ügyvezetőjét, Fekete Csabát, a CIB Lízing vezérigazgatóját, Antalóczy Tibort, a villanyautosok.hu ügyvezetőjét, Kovács Ákost, a Porsche Hungaria Moon Brand managerét. 

Pedig – főleg az országos tranzitútvonalakon – már így is óriási a verseny, és egymás után érkeznek a külföldi szolgáltatók. Például a Tesla is nyakló nélkül fejlesztette az itteni hálózatát, az olajtársaságok üzemanyagtöltő-állomásain is megjelentek az e-töltők.

Persze, hogy milyen ütemben bővül majd a piac, azon is múlik, miként lehet a különböző hálózatokat uniószerte fizetni a töltésért vagy az e-autóbérlésért. Lévai Gábor, a digitális fizetési rendszerekre szakosodott PhenoGyde Kft. info-tech tanácsadó cég ügyvezetője szerint tíz-húsz év múlva sokkal kevesebben fogunk autót tulajdonolni, mint most. Ezzel szorosan összefügg majd, hogy az autózással kapcsolatban miért és hogyan fogunk fizetni. Új fizetési stratégiákat kell alkotni. „Ez alapvetően meg kell, hogy határozza a termék-, szolgáltatásfejlesztést” – figyelmeztetett a szakember. Sok autógyártó ezért próbál saját kártyát és ehhez programot fejleszteni, amelyhez kedvezményeket, úgynevezett interoperabilitást kapcsolhat. Mint mondta, a világ afelé tart, hogy „ne annál legyen a vas, a szoftver, az intelligencia, a biztonság, aki a fizetést kezdeményezi, hanem annál, aki fizet”. Ez az online térben már működik.

Lévai Gábor, a PhenoGyde Kft. info-tech tanácsadó cég ügyvezetője szerint tíz-húsz év múlva sokkal kevesebben fogunk autót tulajdonolni, mint most
Lévai Gábor, a PhenoGyde Kft. info-tech tanácsadó cég ügyvezetője szerint tíz-húsz év múlva sokkal kevesebben fogunk autót tulajdonolni, mint most
Fotó: Dala Gábor / Klasszis Média

A beszélgetésen az is szóba került, hogy a gazdaság és vállalkozások érdekében hogyan kellene a logisztikai szolgáltatást, a szállítást a fenntarthatóság jegyében „elektrifikálni”. A teherautók elektromossá alakítása, költséges hálózatépítés helyett Balogh Szabolcs szerint ez már egyértelmű, erre való a bevált vasúti technológia, vasúton kell szállítani. Vállalni kell a kényelmi, anyagi áldozatokat, ha gyerekeinknek, unokáinknak jobb világot szeretnénk teremteni.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo