Mi elé nézünk az első szeptemberi héten?

Jövő héten jelenik meg az államháztartás augusztusi helyzetéről szóló gyorsjelentés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé, köztük a fogyasztói árak augusztusi alakulását és az ipari termelés júliusi első becslését.

Pénteken közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Július végéig az államháztartás központi alrendszere 2940,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2983,2 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 75,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 118,6 milliárd forintos többletet mutattak. Júliusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 44,3 milliárd forint hiánnyal zárt.

Szintén pénteken teszi közzé a KSH a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról szóló tájékoztatót. Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.

A külkereskedelmi termékforgalom júliusi adataira vonatkozó első becslését ugyancsak pénteken ismerteti a statisztikai hivatal. Júniusban a kivitel volumene 10 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 1,6 milliárd euró volt, az egyenleg 2,0 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Májushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,8, az importé 1,5 százalékkal csökkent.

(MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo