Megvan a pontos szám: ennyit kell kapniuk a nyugdíjasoknak novemberben

Az idei évre vonatkozó költségvetési törvényben a várható inflációt 3,2 százalékra becsülte a kormány. Ebből következően a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat 3,2 százalékkal emelték. A KSH most nyilvánosságra hozta az első nyolc havi fogyasztási árakról szóló jelentését. E szerint az idei áremelkedés a valóságban 4,7 százalék, a nyugdíjas fogyasztói index 4,8 százalék volt. A különbség másfél százalék, a nyugdíjasok esetében 1,6 százalék.

Az 1997.évi CXXXI. törv. 62. §. (4) bek. „ (4) A (3) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének – a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott – várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét.”

A fentiek alapján az öregségi átlagos nyugdíj értékét (júliusban 244.990 Ft/hó) az inflációs tény alapján a különbséggel visszamenőlegesen korrigálni kell.

Karácsony Mihály az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke szerint ez azt jelenti, hogy eddig a nyugdíjasok hiteleztek a kormánynak – most a kormány csupán megadja a tartozását.

A visszamenőlegesség következményeként novemberben átlagosan 40 ezer 423 forintot kell kapniuk a nyugdíjasoknak. 10 hónap + a 13. havi nyugdíj, vagyis 11 x 3.674 forint a kormány tartozása. Ezt egy összegben minden nyugdíjasnak meg kell kapnia. Az átlagól eltérő pontos összeget mindenki kiszámolhatja. Nyugdíj másfél százaléka szorozva 11-el.

Karácsony Mihály szerint a költségvetésért aggódók könnyeket hullatnak majd, hiszen ez a nyugdíjkiegészítés pluszban 80 milliárd forinttal terheli meg a kiadási oldalt. Az időskorúak szempontjából azonban ők ennyit hiteleztek a kormánynak. Ráadásul az összeg elköltésekor 12 milliárd forint visszaáramlik áfa címén a költségvetésbe. A hitelezésért pedig kamatot nem fizet a kormány.

A visszamenőleges összeg kifizetése mellett novembertől mindenki nyugdíja másfél százalékkal még emelkedik is, átlagosan 3 ezer 674 forinttal.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo