Megfigyelte az embereket a Google

A Google 1,375 milliárd dollár kifizetésében állapodott meg a Texas amerikai szövetségi állammal folytatott adatvédelmi vitában – jelentette be Ken Paxton texasi főügyész.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„Texasban a nagy technológia cégek sem állnak a törvény felett. Évekig a Google titokban követte az emberek mozgását, magánjellegű kereséseit, sőt hangmintáit és arcvonásait is a termékei és szolgáltatásai révén. Felvettem ellene a harcot, és győztem” – nyilatkozta Paxton.

A megállapodás a Google három termékével kapcsolatban a fogyasztóvédelmi törvények állítólagos megsértése miatt indított két pert rendez. A Google nem ismerte el, hogy bármilyen jogsértést követett volna el, és szóvivője szerint a megállapodás nem követel termékmódosításokat. A megállapodás egyéb részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.

Paxton azzal az állítással perelte be a Google-t 2022-ben két alkalommal is, hogy a vállalat a texasi lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról. Azt is állította, hogy a vállalat akkor is nyomon követte a felhasználók tartózkodási helyét, amikor ők azt hitték, hogy letiltották ezt a funkciót, és félrevezette a felhasználókat az inkognitó mód működésével kapcsolatban is.

José Castaneda, a Google szóvivője szerint a megállapodással

„egy sor, máshol már megoldódott és időközben már meg is változtatott termékpolitikával kapcsolatban felmerült régi követelést” sikerült rendezni. „Örömmel tesszük túl magunkat ezen a problémán, és továbbra is szigorú adatvédelmi intézkedéseket alkalmazunk szolgáltatásainkban” – mondta.

(MTI) 
 

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo