Lemondtak áremelési terveikről a cégek

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint májusban a vállalkozói szféra és a lakosság kilátásai sem változtak érdemben áprilishoz képest. A GKI konjunktúraindexe hibahatáron belül csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai csak nagyon enyhén javultak, áremelési tervei pedig viszont érezhetően csökkentek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága valamelyest romlott az előző hónaphoz képest.

A GKI konjunktúra index, ami a vállalati és lakossági kilátások összefoglaló mutatója, májusban hibahatáron belül, szűk 1 ponttal csökkent az előző hónaphoz képest. A GKI üzleti bizalmi index, a vállalkozói szektor kilátásait összefoglaló, egyetlen számba sűrítő konjunktúra-mutató tavaly július óta egy rendkívül szűk sávban ingadozott. Az index ebből a sávból májusban sem tört ki, az előző hónaphoz képest hibahatáron belül, 1 ponttal csökkent. Az aktuális hónapban csak az építőipari cégek körében következett be markánsan kedvező változás (3 pontos emelkedés), a kereskedelemben nem változott a kép, míg az iparban és az üzleti szolgáltatások terén kissé romlottak a várakozások (1-2 pontos esés).

Az iparban csak a saját termelésű készletek megítélése lett kedvezőbb az áprilisinál. A teljes rendelésállomány értékelése kissé, a következő három hónapban várható termelési kilátás viszont érdemben romlott. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése és a foglalkoztatási várakozások is érezhetően javultak.

A kereskedelemben az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség kissé csökkent, a készlet-szintről alkotott vélemény nem változott, míg a következő három hónapban várható megrendelések értékelése kedvezőbb lett. A szolgáltató ágazatban az előző három hónap üzletmenetének megítélése kissé romlott, a következő három hónapra vonatkozó forgalmi várakozások és a foglalkoztatási tervek pedig alig változtak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo