Kínát az ág is húzza, Trump után a Fitch ökle is megérkezett

Leminősítette Kínát a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a továbbiakban is folyamatosan gyengül a kínai közfinanszírozási helyzet, és emiatt gyors ütemben emelkedik az államadósságteher.

A Fitch prognózisa szerint a GDP-arányos államadósság – amely 2019-ben 37,9 százalék volt – az idén 68,3 százalékra, 2026-ban 74,2 százalékra emelkedik, és 2029 végére eléri a 80 százalékot. Ez tíz százalékponttal magasabb lenne a hitelminősítő által arra az évre korábban valószínűsített szintnél.

A Fitch Ratings hangsúlyozza, hogy várakozása szerint az általa „A” kategóriás besorolással nyilvántartott többi szuverén adós államadósságrátájának mediánszintje ugyanebben az időszakban 57 százalék környékén marad.

A hitelminősítő szerint Kína jelenleg ellenállóképesebb az amerikai vámokkal szemben, mint Donald Trump első elnöki időszakában, mivel kiszélesítette exportpiacait.

Ezzel együtt is azonban a mostani amerikai vámemelések sokkal drasztikusabbak, és a kínai gazdaságra hatással lesz az új vámokból eredő világgazdasági lassulás is – áll az elemzésben.

A Fitch azzal számol, hogy a kínai hazai össztermék az idén 4,4 százalékkal bővül a tavaly mért 5 százalékos növekedés után. A cég a 2029-ig terjedő időszakra 4,3 százalékos éves átlagos növekedést valószínűsít a kínai gazdaságban, megjegyezve, hogy ez meghaladná a hasonló besorolású gazdaságok várható középtávú növekedési ütemét.

A hitelminősítő hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ezt a távlati előrejelzést a gyenge fogyasztás, a demográfiai tényezők és a világkereskedelmi bizonytalanságok lefelé ható kockázatokkal terhelik. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo