Kína válsága befagyasztotta a kőolaj árát

A kőolaj ára alig változott, miután Kínából gyenge fogyasztói inflációs adatok érkeztek. Az árak a tavalyi szinten vannak az országban, ami azt mutatja, hogy az ösztönző program ellenére nem változott a belső fogyasztás mértéke az ázsiai nagyhatalomban.

A kínai válság gyengíti a kőolaj árát, az országból érkező legfrissebb adatokból pedig egyelőre nem látszik, hogy mitől nőhetne a kereslet az energiahordozó iránt. A kőolaj erősen kezdte az idei évet annak ellenére, hogy a piaci vélemények szerint lefelé mutató kockázatok vannak inkább a világpiacon.

Nem költenek többet a boltokban a kínaiak
Nem költenek többet a boltokban a kínaiak
Fotó: Pixabay
Kínában a gazdaságélénkítési tervek ellenére egyelőre nem sikerült megfordítani a defláció felé mutató irányt, mivel a novemberi 0,2 százalék után tovább csökkent az infláció Kínában. Decemberben mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző évhez képest, ami egybevág az előrejelzésekkel. A maginfláció azonban 0,3 százalékról 0,4-re emelkedett. A termelői árindex 2,3 százalékkal lett alacsonyabb, ami kisebb mértékű csökkenés, mint a várt 2,4 és a novemberi 2,5 százalék volt. (Erstemarket)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo