Kínát az ág is húzza, Trump után a Fitch ökle is megérkezett

Leminősítette Kínát a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a továbbiakban is folyamatosan gyengül a kínai közfinanszírozási helyzet, és emiatt gyors ütemben emelkedik az államadósságteher.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi „A plusz”-ról egy fokozattal a továbbra is elsőrendű befektetői osztályzatnak számító „A”-ra rontotta Kína hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek besorolását.

Az állam egyre nehezebben tudja fedezni kiadásait
Az állam egyre nehezebben tudja fedezni kiadásait
Fotó: Depositphotos
Az új osztályzat kilátása stabil.

A Fitch a döntés indoklásában kiemelte, hogy előrejelzése szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért kínai államháztartási hiány az idén 8,4 százalékra emelkedik a tavalyi 6,5 százalékról, elsősorban a kormány által kezdett költségvetési gazdaságösztönzés miatt.

A Fitch Ratings hangsúlyozza, hogy a deficit jelentősen meghaladja az osztályzati listáján szintén „A” kategóriás besorolással nyilvántartott szuverén adósok államháztartási hiányainak mediánszintjét, amely jelenleg 2,7 százalék.

A hitelminősítő kiemeli azt is, hogy a GDP-arányos kínai államháztartási hiány 2020 óta éves átlagban 6,5 százalék volt, vagyis több mint a háromszorosa a 2015-2019 közötti időszakban mért 3 százalékos átlagos évi deficitnek.

A Fitch Ratings szerint a magas kínai államháztartási hiány a bevételek szerkezeti jellegű visszaesését is tükrözi. A cég előrejelzése szerint a hazai össztermékhez mért központi bevételek az idén 21,3 százalékra csökkennek a 2018-ban mért 29 százalékról, mindenekelőtt a helyi és regionális önkormányzatok befizetéseinek visszaesése, valamint az adócsökkentések miatt.

A hitelminősítő ebben a környezetben azzal számol, hogy a kínai államadósságráta meredeken felfelé ívelő pályára kerül a következő években.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo