Inkább rövidebb ideig élnénk egészségesen, mint hosszabban, de romló egészségi állapotban

Új piac van kialakulóban az egészségügyi ágazaton belül, ám ez nem a gyógyításra, hanem az egészséges élettartam meghosszabbítására fókuszál. A Roland Berger "Future of Health" tanulmánya szerint a hosszú élet elérésének globális piaca jelenleg 30 milliárd dollár körüli értéket képvisel, és a következő 10 évben várhatóan évente 5 százalékkal nő.

Az új kezelési módszerekbe vetett bizalomnak tehát még erősödnie kell. „Az elmúlt években számos újdonság jelent meg a piacon fitnesz és egészségügyi digitális monitorok és okosórák formájában, digitális szolgáltatásokkal kombinálva. Ezeket a fogyasztók gyorsan elfogadták, részben azért, mert sok ilyen újítás azt ígéri, hogy növeli a rendszeres aktivitási szintjüket, és ezáltal javítja az egészségi állapotukat. Ezekkel az alacsony küszöbű ajánlatokkal szemben az új terápiás lehetőségeknek még ki kell építeniük a szükséges bizalmat." - mondja Schannen Frigyes.

Hajlandóak vagyunk költeni az egészségünkre

A megkérdezettek fele az új kezelési módszereket, például őssejtterápiát akkor venné igénybe, ha azok hatékonysága tudományosan is bizonyított lenne. A bizalom az egészségügy szereplőivel kapcsolatban is fontos tényező: az orvosokban, a kórházakban és a gyógyszerészekben bíznak a legtöbben, az ő ajánlásaiknak van messze a legnagyobb súlya. Ugyanakkor az emberek az egészségesebb élet érdekében hajlandóak fizetni az egészségbiztosítás által nem fedezett szolgáltatásokért is. Ez nemcsak a megelőző vizsgálatokra, hanem az innovatív gyógyszerekre vagy a táplálkozási programokra is vonatkozik.

„A hosszú élet olyan trend, amely növelheti mind a hagyományos egészségügyi piacot, ahol a szolgáltatásokat a biztosítótársaságok térítik, mind a magán-finanszírozású egészségügyi termékek és szolgáltatások szegmensét." - mondja Schannen. – „Az egészségügyi ágazat minden jelenlegi szereplőjének lehetőséget hozhat a longevity trend."

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo