Ha a NAV becsukná az üzletet, horror összegért megúszható a zárás ez évtől

Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás. A vendéglátóhelyet fél év alatt kétszer is nyugtaadás elmulasztása miatt érte tetten a NAV. Az üzletzárás februárban lett volna esedékes, azonban a cég, kifizetve a több mint 7 millió forintnyi bírságot, mentesült a súlyos adóügyi szankciótól.

Az üzletzárást a legsúlyosabb esetekben alkalmazza a NAV, így például a nyugtaadás vagy az alkalmazotti bejelentés elmulasztásakor. A hivatal nem is mérlegelheti az üzlet bezárását akkor, ha a vállalkozó három éven belül másodszor „felejt el” nyugtát adni, másodszor is igazolatlan árut forgalmaz, vagy másodszor is feketén foglalkoztatja dolgozóját; ilyenkor kötelező az üzletzárásról határozatot hozni.

Vendéglátós a visszaeső adócsaló
Vendéglátós a visszaeső adócsaló
Fotó: Depositphotos

A szigorú szabályok enyhültek idén január 1-jétől. A vállalkozás ugyanis megválthatja a szigorú adóügyi szankciót. Ehhez mindössze három dolgot kell tennie. Egyrészt le kell mondania a fellebbezési jogáról, másrészt a határozatban előírt időpontig a mulasztásért kiszabott bírságot, és harmadrészt az extra, úgynevezett üzletlezárást kiváltó bírságot is meg kell fizetnie. Az újfajta bírság magas, igazodik az elkövetett mulasztások súlyához. Ezekben az esetekben (nyugtaadás elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, alkalmazott be nem jelentése, pénztárgép üzemeltetési szabályainak megsértése) az adóelkerülés ténye megkérdőjelezhetetlen, ezért a mulasztási bírság tízszeresének – súlyosabb esetben hússzorosának – megfizetésével váltható csak ki az üzletzárás.

A notórius mulasztók, akiknél a 60 napos üzletzárás elrendelése következne, már nem élhetnek a kedvező szabállyal.  A 60 napos üzletzárást ugyanis már nem lehet megváltani.

A debreceni vendéglátóhely volt az első, amely kihasználta a kedvező szabályokat. A cég a határozat átvételét követően azonnal, még aznap délután telefonált, hogy szeretne élni a lehetőséggel. A nyugtaadás elmulasztásáért kiszabott 650 ezer forintot, valamint a 6,5 millió forint üzletzárást kiváltó bírságot is rögtön megfizette, és így mentesült a 12 nyitvatartási napra szóló bezárás alól. (Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo