Félnek a vezérigazgatók, mi lesz ha nem változtatnak

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18 százalékról 38 százalékra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági növekedés javulni fog a következő 12 hónapban. Ugyanakkor az egyre fokozódó technológiai és éghajlati nyomás hatására a vezetők 45 százaléka aggódik vállalkozásuk hosszú távú fennmaradása miatt – derül ki a PwC tegnap Davosban közzétett 27. Globális Vezérigazgatói Felméréséből.

(Fotó: Depositphotos)
(Fotó: Depositphotos)

A vezérigazgatók jellemzően az alkalmazotti létszám növelését, semmint csökkentését tervezik a következő 12 hónapban: 39 százalékuk számolt be arról, hogy legalább 5 százalékkal tervezik növelni a dolgozók számát. A munkáltatók minden régióban nagyobb valószínűséggel számolnak létszámnövekedéssel, ezen belül is a közel-keleti régió várakozásai a legambiciózusabbak a munkaerő-felvétel tekintetében (65 százalék).

Megatrendek fékezik az optimizmust

A vezérigazgatók egyre jobban tudatában vannak a globális megatrendeknek, illetve azok vállalkozásokra gyakorolt hatásának. Bár a fejlődési pálya pozitív, a bizakodás óvatos, mindenekelőtt a megatrendeknek köszönhetően – ideértve a technológiai változásokat, jellemzően a generatív mesterséges intelligenciát, valamint az éghajlatváltozást.

A vezérigazgatók közel fele (45 százalék) úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz életképes, ha a jelenlegi úton halad tovább (2023-ban ez az arány 39 százalék volt). Szintén a megatrendek kezelésével kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi az is, hogy a vezérigazgatók kevésbé bizakodóak saját vállalatuk bevételeinek növekedési kilátásait illetően a következő 12 hónapra nézve (42 százalékról 37 százalékra csökkent az arányuk).

A mesterséges intelligencia a megújulás katalizátora

A vezérigazgatók egyértelműen látják a potenciált a generatív MI-ban, a megkérdezettek közel háromnegyede (70 százalék) véli úgy, hogy az jelentősen megváltoztatja az értékteremtés módját a következő három évben. Az MI rövid távú hatásaival kapcsolatban is optimisták: 58 százalék számít arra, hogy a mesterséges intelligencia javítja termékeik vagy szolgáltatásaik minőségét, és csaknem fele (48 százalék) mondja azt, hogy növelni fogja az érdekelt felekkel való bizalomépítési képességüket a következő 12 hónapban.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo