Félmillió forintra ugrott a magyar átlagbér

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 ezer forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 16 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A KSH adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 500 ezer, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 510 200 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 332 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 344 700 forintot ért el.

334 ezer a nettó (Fotó: Depositphotos)
334 ezer a nettó (Fotó: Depositphotos)

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 15,3 százalékkal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 16,0 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 465 700 forintra becsülhető, ez 14,8  százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 1,4 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 13,7 százalékos növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 400 900 forintot ért el, amely 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt, 16,6 százalékkal felülmúlta az előző év júliusit.

Hogyan alakultak az év első felében a fizetések?

Január-júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 504 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 515 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki. 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo