„Az EU egyértelműen a normateremtésben, a szabályozásban a legerősebb, ugyanakkor a másik két nagy hatalmi központtól le van maradva a kutatás-fejlesztési kiadásokban” – hangsúlyozta Wieder Gergő. Ráadásul Európában a vállalatok még nagyobb versenyhátrányban vannak, hiszen az összes K+F ráfordítás 58 százaléka érkezik a cégek oldaláról, miközben Kínában és az Egyesült Államokban ez az arány 73 százalék. Elméletben és szabályozásban nagyon erős Európa, de a fejlesztések területén elmarad.
A zöld célokat meghatározó European Green Deal technológiai fókusza egyértelműen a megújuló energiára (szél, nap, víz), a zöld hidrogénre és a körforgásos gazdaságra irányul, és bár például az újrahasznosítás aránya kiemelkedően magas az öreg kontinensen, ez utóbbi tekintetben is lenne még tér a fejlődésre. Magyarország is próbál előre lépni, de a kialakult energiapiaci függőségeink valamelyest behatárolják a lehetőségeinket. Hazánk leginkább a fotovoltaikus, vagyis napenergia villamos energiává átalakításában jeleskedik. A jelenlegi gazdaságot jól diverzifikálja, de emellett az elektromobilitási fókusz is hozhat új típusú elköteleződést és kitettséget a kritikus nyersanyagoktól, miközben az aszály és a vízmegtartás kérdése is súlyos kihívás elé állítja az országot.
Kínát az olimpia is rákényszerítette a zöld átmenetre
Visszatérve a globális játékosokhoz: Kína leginkább a 2008-as pekingi olimpiát követően kapcsolt rá és tolt irgalmatlan pénzeket a napenergiával, az elektromos járművekkel, az akkumulátor-technológiával és a vízenergiával kapcsolatos fejlesztésekbe. Az olimpián ugyanis az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora gondot jelent a légszennyezettség, ami már az élhetőséget is negatívan befolyásolta. Kína klímacélja egyébként papíron kevésbé ambiciózus, mint az Európai Unióé: 2060-ra szeretnék elérni a klímasemlegességet, szemben az unió 2050-es céldátumával.
