Magyarország településeinek zöme súlyos anyagi gondokkal küzd. A kormány az úgynevezett szolidaritási adóval gyakorlatilag kifosztotta az önkormányzatokat. Immár Navracsics Tibor településfejlesztési miniszter is a változtatás szükségességéről beszél, de úgy látja, hogy erre csak a választások után kerülhet sor. Nem véletlenül, hiszen az öszödi beszéd után az önkormányzatok túlnyomó többsége fideszes lett és az ebből származó anyagi lehetőségekből finanszírozta magát és a 2010-es győzelmet a kormánypárt. Valószínűleg jelenleg attól tart Orbán Viktor, hogy a mostani ellenzék is azt tenné, miszerint holdudvarát önkormányzati pénzekből tartaná el. Ez a politika azonban drámai lecsúszást eredményezett a magyar települések számára. Lengyelországban más utat választottak.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok
Döbbenetes látni, hogyan húzott el Lengyelország Magyarország mellett. Az egykor szegényes, poros településekből, mára világvárosok lettek.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.