Érdekes dolgok derültek ki a körforgásos gazdaság állapotáról

A fenntartható átmenetben élenjáró magyarországi vállalatok 64 százaléka már alkalmaz valamilyen körforgásos modellt üzleti tevékenysége során, de komplex megoldások még nem jellemzőek – derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) legfrissebb felméréséből. A KPMG szakmai támogatásával készült kutatás szerint a körforgásos integráció stagnál, ugyanakkor igen jelentős a fejlődési potenciál.

A BCSDH felmérésének eredményeiből kirajzolódó kép szerint stagnálás érzékelhető a körforgásos gazdaság terén Magyarországon: még mindig várat magára a paradigmaváltás, mivel a körforgásos gazdaság elvei és alkalmazása továbbra sem terjedt el mélységében a vállalatok körében. Továbbra is a kevésbé komplex körforgásos gazdasági modellek élveznek előnyt.

Kevés a komplex és stratégiai megközelítés

„Közel 10 éve indítottuk útjára a Körforgásos Gazdaság Platformot, azzal a céllal, hogy a szektorok közötti összefogással, a szinergiák kihasználásával elősegítsük a körforgásos átmenetet Magyarországon.

„Fontos eredmény, hogy az élenjáró vállalatok 75 százaléka már rendelkezik körforgásos célkitűzéssel és 49 százalékuk méri a körforgásos teljesítményét” mondta a kutatás eredményeit bemutató eseményen Márta Irén, a BCSDH igazgatója.

Hozzátette: a cégek kezdik felismerni, hogy ez egy komplex üzleti eszköz, amely egyszerre képes hozzájárulni a költséghatékonysághoz, az ellátásbiztonság javításához, az új üzleti modellek kialakításához és a dekarbonizációs célok eléréséhez.

Még mindig nem elég vállalkozás él a lehetőséggel
Még mindig nem elég vállalkozás él a lehetőséggel
Fotó: BCSDH

Ugyanakkor arra is kitért, hogy csupán a vállalatok 21 százalékának van körforgásos gazdasági stratégiája.  Márta Irén szerint a körforgásos átmenet felgyorsítása csak tudásmegosztással, a jó példák megmutatásával, a lehetőségek és a legújabb innovációk bemutatásával és elsősorban összefogással lehetséges. Ennek fóruma lesz az október 5-e és 7-e között a BCSDH által Budapesten megrendezendő európai Circular Economy HOTSPOT, amely nemzetközi és hazai tudást és gyakorlati inspirációt kínál az üzleti szférának.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo