Egyre több elemző látja sötéten a jövőt az amerikai elnökválasztást követően

Az Egyesült Államok munkaerőpiaca és gazdasága a lassulás jeleit mutatja – figyelmeztetnek a most megjelent, negyedik negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői, akik ezért túl optimistának találják a piaci előrejelzéseket. Az elemzők szerint a piacokon óvatosság indokolt, miközben a magyar GDP-től már csak mindössze 1,5 százalékos növekedést várnak 2024-re.

Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni?

Az OTP Bank elemzői tartják enyhe alulsúlyozási ajánlásukat a részvényekben, mivel szerintük az értékeltségi szintek túlzóak, a profitnövekedés önmagában nem elég erős ahhoz, hogy teljes mértékben igazolja a mostani magas árazást. A defenzív oldalon az egészségügyi és a közmű szektort részesítik előnyben, mivel ezeket hosszú távú strukturális növekedési hátszél is segíti. A mostani ajánlásban is megmaradt a felülsúlyozottság a kötvényekben, továbbá az aranyhoz kapcsolódó kitettségeket is érdemesnek tartják megtartani.

„Az arany árfolyama a nyári hónapokban tovább emelkedett és augusztus második felében már meghaladta a 2500 dollár/uncia szintet is, amely rekordmagasnak mondható” – közölte Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezetője. Ezzel az év eleje óta a sárga nemesfém árfolyama több mint 20 százalékkal kapaszkodott feljebb, amivel a nagy amerikai részvényindexeket is felülteljesítette. A kilátásokat illetően érdemes figyelni az első félévben rekordokat döntő nettó jegybanki vásárlásokat, az ETF-ek iránti keresletet, amely május óta minden hónapban pozitív volt.

Sándor Dávid szerint továbbra sem látható fiskális fegyelem, ami hosszabb távon szintén kedvező lehet az aranynak, ráadásul a maginfláció továbbra is kissé ragadósnak tűnik. Így az esetleges kamatvágással lejjebb kerülhetnek a reálkamatok, ami szintén kedvező lehet az arany számára, bár a szakember mindezek ellenére sem zárta ki egy rövidtávú korrekció lehetőségét. Ugyanakkor az elemzők néhány ciklikus, magasabb bétájú eszköz tartását is megfontolandónak tartják, például a taktikailag több tényező által is támogatott feltörekvő piaci, vagy az alulértékelt közép-kelet-európai részvényeket.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo