A fiatalok egészségtudatosabbak, és talán azért (is), az idősebbek meg az állami egészségügyben tapasztalható minőségi problémák miatt fordulnak a „fizetős” szolgáltatókhoz. Körülbelül 300 milliárd landol fehéren vagy feketén a magánegészségügy szereplőinél: ma 200 milliárd az ágazat papíron kimutatott árbevétele, a fennmaradó 100 milliárd pedig számla nélkül jut a magánorvosok zsebébe a lakásrendelőkben. Az egészségcélú kiadásokban a magánköltések aránya messze meghaladja az uniós átlagot, míg a GDP-arányos állami egészségügyi kiadások terén sereghajtók vagyunk. A rendszer több sebből vérzik, rendbe tenni hosszú idő lesz, ha egyszer, végre a politika is úgy akarja. A világban szinte sehol nem működik az egészségügy magánfinanszírozás nélkül. De a költések struktúrájában hatalmasak a különbségek.

A magánegészségügy hazai helyzetéről szóló összeállításunkat itt olvashatja!

Máshol sem jobb? - Kép: Pixabay

Amerikai Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban a betegbiztosítás 2014-ig, Obama reformjának bevezetésééig a 65 év alattiak számára többé-kevésbé magánügy volt, a biztosítást is a piac alakította. A részvétel önkéntes, a díj kockázatarányos volt. A Medicare-t, a közpénzből működő állami betegbiztosítást csak a 65 év felettiek és rokkantak vehették igénybe. Az amerikai egészségügy minősége nem rossz, azonban hatékonysága a legrosszabbak között van a világon. Az átlagéletkor nemzetközi összehasonlításban közepes, tízezer lakosra 26 orvos jut. Ez a szám a németek és franciák esetében 34, Ausztriában 37, Svájcban 40. A sokszereplős (magán, munkahelyi, tagállami, katonai) biztosítási modell a világon a legköltségesebb, csaknem 2300 milliárd dollárt emészt fel évente, miközben az ellátórendszeren kívül tart 45-50 millió polgárt. A biztosítottak 60 százaléka a munkahelyén keresztül tagja a rendszernek, így az elbocsátások hatására rohamosan nő az ellátottak köréből kiszorulók száma, a magánbiztosítás meg egyre drágább, ezért sok cég felmondja.

A rendszerben fordulatot jelentett az Obamacare, az előző elnök sok vitát kiváltó, átfogó egészségügyi reformja, amely a lakosság túlnyomó többségére bevezette a kötelező betegbiztosítást. Lényeges elem, hogy egy adókból támogatott, alacsony díjakkal működő állami biztosító is belép a korábban magáncégek által uralt piacra. Aki nincs biztosítva, és nem szegény, jövedelme két százalékáig terjedő különadót köteles fizetni. Azok a cégek pedig, amelyek legalább 50 főt foglalkoztatnak, ha nem nyújtanak megfelelő betegbiztosítást, büntetést fizetnek a dolgozóik után. Donald Trump szeretné eltörölni az Obamacare-t, mindeddig sikertelenül. Fő célja, hogy ne legyen kötelező egészségügyi biztosítást kötni, cégeknek azt nyújtani, nem biztosított gazdagoknak különadózni. Emellett a Medicaid, az úgynevezett szegényprogram kiadásait 20 év alatt 35 százalékkal csökkentené. Ezzel 22 millió ember veszítené el biztosítását.

Az Egyesült Államokban a legmagasabbak az egészségügyi kiadások a világon: a GDP 17,4 százaléka, miközben Németországban, Franciaországban, Ausztriában 11-12 százalék. Az egészségügyi költségek 46 százalékát az állam, 36 százalékát magánbiztosítók, 14 százalékát a magánember, a maradékot a privát jóléti intézmények fedezik. Egy WHO-tanulmány a népesség egészségi állapota alapján a 72. helyre sorolta az egészségügyre a legtöbbet költő országot.

Ausztria

Ausztriában viszonylag alacsony az elkerülhető halálozások száma, ami arra utal, hogy itt az egészségügyi ellátás hatékonyabb, mint az unió legtöbb országában, még akkor is, ha Ausztria összességében nincs a legjobbak között. Az osztrákok az unió más polgáraihoz hasonlóan tovább élnek ugyan, de ezeket az éveket kevesebben töltik jó egészségben.

Az egyéni életvitel okozta kockázatok jelentős problémát jelentenek az osztrák egészségügyben. Az elhízottság ugyan alacsonyabb, mint a legtöbb EU-államban, de mind a felnőtteknél, mind a fiataloknál emelkedik. Ausztriában is bevezetik az általános dohányzási tilalmat a vendéglátóiparban, egyidejűleg nemzeti akcióterveket dolgoztak ki, hogy egészséges táplálkozásra és mozgásra ösztönözzék a lakosságot, és visszaszorítsák az elhízottság arányát.

A nem kielégített egészségügyi szükséglet szempontjából Ausztriában a legjobb a helyzet az unióban. Míg a betegek viszonylag magas biztosítási díjakat fizetnek, megfelelő a hátrányos helyzetű rétegek védelme, akik számos szolgáltatást ingyenesen vehetnek igénybe. Tíz biztosítóval szerződött orvos közül azonban csaknem hat már legalább 55 éves, így a biztosítók orvosainak jelentős száma a következő 10–15 évben nyugdíjba megy.

Az osztrák egészségügyi rendszer viszonylag drága, és erősen a kórházi betegellátásra összpontosít, így ezen a területen mód van a hatékonyság növelésére, ha a betegeket a költséges fekvőbeteg-szektorból a járóbeteg-ellátásba terelik. Az egészségügy fejlesztésének középpontjában a 2017-ben elfogadott alapellátási reform áll. A cél az, hogy új szakrendelőkkel egészítsék ki az alapellátást. A rendszer hatékonyságának növelése különösen fontos, mivel az ország egészségügyi kiadásai – fejenként 4000 euró körül mozognak, ami ezer euróval több, mint az uniós átlag – a következő években-évtizedekben tovább fognak emelkedni.

Az egészségfinanszírozás kompetenciái megoszlanak a központi kormány és a tartományok szervei között, de sok területen önigazgató intézmények – a tb szervei és a szolgáltatók – felelősek. Tizennyolc tb-pénztár működik, köztük a kilenc tartománynak van egy-egy. Ezek együttműködnek a regionális orvosi kamarákkal és más illetékes szakmai szervezetekkel. A biztosítottak szabadon hozzáférhetnek az ellátás minden ágazatához, választhatnak, hogy a biztosító orvosához mennek, vagy plusz fizetésért maguk választanak orvost. Ausztriában hozzájárulást kell fizetni a receptkiváltásnál, illetve a kórházi ápolásnál, de a rendszer olyan, hogy ez túlságosan vagy egyáltalán ne terhelje a szociálisan rászorulókat. Az egészségügyre fordított magánkiadások az összkiadás 18 százalékát teszik ki, szemben a 15 százalékos uniós átlaggal.

Nagy-Britannia

Az Egyesült Királyság négy országában általában kedvező a lakosság egészségi állapota és a várható élettartam. A vezető halálok a rák, de az egészségügyi rendszer erőfeszítéseket tesz, hogy utolérjen más európai országokat, ahol átlagosan öt évvel élnek tovább a rákbetegek, a kór felismerése után. A szigetországban – ahogy más, hasonló demográfiai trendű államokban – növekvő gond az Alzheimer-kór és más időskori betegségek előfordulásának gyakorisága. A 65 év felettiek fele rossz egészségi állapotban tölti életének hátralévő részét. Viszonylag alacsony a dohányosok száma – különösen a fiatalok körében –, és sikerült csökkenteni az alkoholfogyasztást is. A megbetegedések mintegy 28 százalékát azonban továbbra is a helytelen életmód okozza. Szembeszökően nagy a különbség az anyagilag jobban élő és a tanulatlan, szegényebb rétegek egészségi állapota között.

Az NIH, az ország nemzeti egészségügyi rendszere az előrejelzések szerint 2021-re 30 milliárd font hiányt halmoz fel. A kormány azt ígéri, hogy hatékonyabbá teszi az ellátást, ami további finanszírozást jelent. A cél az erősebb központosítás és a betegeknek a kezelésre leginkább alkalmas (és a legolcsóbb) intézménybe irányítása. Sokat várnak a piaci versenytől is, hogy az elsősorban a járóbeteg-ellátásra összpontosított egészségügyi szolgálat hatékonyabb lesz, mint ha a kórházakban látnák el a gyakran nem feltétlenül arra rászoruló betegeket. Jelentős gond az orvosok és az egészségügyi személyzet tartós hiánya. Az utánpótlást nehezíti, hogy maximálták a béreket, és a Brexit további bizonytalanságot okoz, hiszen nem tudni, hogy a sok külföldi orvos és ápoló maradhat-e és milyen feltételekkel. Az egészségügyi ellátásban ma kevés a kielégítetlen igény, ugyanakkor jelentősen megnövekedtek a várakozási idők.

Az egy főre eső évi egészségügyi kiadások meghaladják a 3000 eurót, aminek 80 százalékát költségvetési forrásokból fedezik, a privát kiadások a harmadik legalacsonyabbak uniós összehasonlításban. A brit egészségügyi kiadások elérték a GDP 9,9 százalékát, ami megfelel az uniós átlagnak. 2010–11-ben, a pénzügyi válság utáni időszakban, az egészségügy is padlóra került, majd az elmúlt években valamelyest emelkedtek az egészségügyre fordított kiadások. Az előrejelzések azonban ismét csökkenéssel számolnak.

Németország

A várható átlagos élettartam közel áll az EU-átlaghoz, de a németek átlag mintegy két évvel hamarabb halnak meg, mint a spanyolok vagy az olaszok. Túlnyomórészt a keringési betegségek és a rák a fő halálokok, de az utóbbi években nő az aggkori memóriazavarok és rokonbetegségeik okozta halálok száma.

Németországnak van a legrégebbi betegbiztosítási rendszere a világon, és az unióban itt a legmagasabbak az egy főre eső kiadások. Miután általánosan kötelező a betegbiztosítás, az lényegében csaknem mindenkire kiterjed. 2017-ben 113 betegbiztosítási pénztár működött, ezeknél van biztosítva a lakosság 88 százaléka, és ezek a pénztárak finanszírozzák a teljes kiadás 58 százalékát. A magán-betegbiztosítók a biztosítottak 10 százalékát látják el, emellett külön pénztárak gondoskodnak a hadsereg és a rendőrség alkalmazottairól. A német rendszer – ellentétben például a hollanddal vagy a norvéggal – széles körben biztosítja a fogorvosi ellátást is, beleértve a fogpótlást és a -beültetést is, igaz, ehhez jelentős hozzájárulást kell fizetni saját zsebből. Egyes pénztárak természetgyógyászatért, akupunktúráért és hasonló gyógyászati módszerekért is fizetnek térítést. Bármelyik engedélyezett gyógyszert felírhatja az orvos a biztosító terhére, a rendszer a piaci mechanizmusra hagyatkozik. A magánkiadások 37 százaléka olyan gyógyszerekre terjed ki, amelyek nem receptkötelesek. A pluszköltségek 15 százalékát a gyógyászati segédeszközök – hallókészülékek, szemüvegek –, illetve a betegápolás és a fogorvosi ellátás adja.

Az egy lakosra jutó kórházi ágyak száma magasabb, mint bármely más uniós országban, és az orvosok és ápolók száma is az átlag fölött van. Az egészségügyi intézmények és az ambuláns ellátás teljesítménye is magas szintű, viszonylag alacsony költséggel, de – különösen a kórházakban – erősen emelkedik a szolgáltatások száma, ami a források elosztását illetően vet fel kérdéseket.

Az egészségügyi rendszerben – Ausztriához hasonlóan – a szövetségi kormány csak a kereteket szabja meg, a tartományok felügyelik az egészségügy önigazgató szerveit, és ők felelősek a kórházak tervezéséért, a beruházásokért, a szakszemélyzet és az orvosok képzéséért. Gond azonban az ambuláns és a kórházi ellátás viszonylag erős elválasztása és a távolság a háziorvosi alapellátás és a szakorvosi ellátás között.