A hitelezéssel kapcsolatos általános vélekedés sem a fogyasztók, sem a politikusok oldaláról nem javult az elmúlt időben.
– Még mindig legtöbben szükséges rosszként tekintenek a hitelekre, amihez a devizahitelek körüli médiavisszhang is hozzájárult, hiszen lejáratta a hitelezést és elbizonytalanította a fogyasztókat. A hitel lehetőségeket teremtő funkciója háttérbe szorult – mutat rá Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének ügyvezető igazgatója, aki szerint sajnos most az a veszély áll fenn, hogy átesünk a ló másik oldalára és mind a lakosság mind a pénzintézetek a kelleténél jobban fogják vissza a hitelezést/hitelfelvételt.
A politika és a közvélemény még mindig azzal foglalkozik, hogy ki a felelős azért, hogy Magyarországon a devizahitelezés ilyen mértéket öltött – ma minden magyar lakosra 500 ezer forintnyi devizahitel jut –, folyik a bűnbakkeresés.
Fotó: sxc
Lehet okolni a politikusokat, a bankárokat, illetve a lakosságot, vagy együtt mindhárom szereplőt. Valószínűleg ez utóbbi jár legközelebb az igazsághoz, hiszen a „mértéktelen étvágy” minden oldalon megmutatkozott. Egyetlen politikai erőnek sem volt mersze ahhoz, hogy befékezze az éppen az olcsó hitelek révén szárnyaló építőipart, egyetlen bank sem kockáztatta meg, hogy kisebbet harapjon ebből a piaci tortából, és természetesen a pénzügyileg kevésbé művelt lakosság is szeretett volna jól élni és jól járni. Miután Magyarországon nem létezik bérlakás, az otthonteremtés egyetlen módja a vásárlás volt (és ez ma is).
A kétezres évek közepén kevesen és erőtlenül próbáltak kampányolni az olcsó frankhitelek ellen egy olyan országban, ahol semmi nem kötődik az alpesi valutához – még a Svájcba exportáló cégek túlnyomó többsége is euróban számol el. A magas jegybanki alapkamat (2003 végén még 12 százalék felett volt, 2005-től pedig hét százalék körül alakult) mellett ugyanis a forint alapú jelzáloghitelezés szinte lehetetlen volt. A magas alapkamat egyik indoka a magyar gazdaság rendszerváltás óta felhalmozott jelentős mértékű adósságállománya: az állam folyó finanszírozási éhsége versenyt teremtett hitelpiacon és kiszorította a háztartásokat. Nem így például Csehországban, ahol ma már a korona alapkamata megegyezik az euróéval. Az első Orbán-kormány állami kamattámogatású jelzáloghitelezéssel igyekezett kompenzálni a magas forintkamatokat.
Oszkó Péter szerint a 2000-es évek elején bevezett lakástámogatási rendszer messze nem volt olyan jótékony hatású, mint amilyennek azt a kormány most beállítani igyekszik, hivatkozik a volt pénzügyminiszter blogján megjelent levélre a Népszabadság online. „A program legalább annyira nem volt fenntartható és hasonló mértékű adósságcsapdába kergette az országot, mint a későbbi devizahitelezés. A különbség csak az, hogy a lakástámogatási rendszer esetében, az államadósság növekedése révén, a direkt kockázatokat a költségvetés viselte, ám ezen keresztül, közvetve és hosszabb távon valójában az adófizetők.”
A Medgyessy-kormány berekesztette a korábbi lakástámogatási rendszert 2003-ban, ám addigra – ahogyan Oszkó fogalmaz – a lakástámogatási rendszer jelentősen hozzájárult a lakosság hitelre szoktatásához, a megtakarítások háttérbe szorulásához.
Az alacsony devizakamatok – ebben az időben pénzbőség volt a nemzetközi pénzpiacokon –alternatívát jelentettek a drága forinthitellel szemben. A jelzáloghitelezés hosszú távra szól, tíz százalékos kamatszint felett pedig nagyon kevés háztartás számára „éri meg” eladósodni. Ki gondolta akkor, hogy a frank árfolyama egyszer átlépi a 240 forintot?
Lehet, hogy a bankok a hibásak?
A bankok sem álltak ellen a kísértésnek. Ezért lehet hibáztatni a pénzintézeteket és a felelős vállalati működést hiányolni, csakhogy a piacgazdaság a profittermelésről szól: az üzleti világ szereplői ebben a logikában működnek.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2004-ben többször is figyelmeztetett a devizahitelezés veszélyeire a sajtón keresztül, illetve a honlapján is rámutatott a vételi és az eladási árfolyam különbségére, a konverziós díjra, s arra, hogy a devizahitelek havi törlesztő részletei a forinthiteleknél gyakrabban és nagyobb mértékben ingadozhatnak. Szabályozókkal azonban nem próbálta fékezni a jelenséget. Kérdés, hogy a regnáló politikai erők kiálltak volna-e egy szigorú korlátozást sürgető felügyelet mellett. Ez ugyanis valószínűleg az építőipar fékét is jelentette volna.
Fotó: sxc
Most viszont vannak szabályzók, de a politika az egészséges mértékű beavatkozás határán táncol a rögzített árfolyamon való törlesztés törvénybeiktatásával, vagy a tervezett 30 százalékos THM plafon bevezetésével.
– Természetesen alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez, bár egy abszolút értékben fixált THM plafon veszélyeztetheti bizonyos hiteltípusok létét a jövőben – válaszolta újságírói kérdésre Holló Bence.
Ráadásul, ahogy az első Orbán-kormány támogatott hiteleinek árát is a lakosság fizette meg az adókon keresztül, a rögzített árfolyamon való törlesztés árát is az állampolgárok fogják állni amennyiben az Alkotmánybíróság vagy az Európai Unió elkaszálja a törvényt és kötelezi az államot a bankok kártalanítására.
Inkább hitelekre lenne szükség
A bűnbakkereséstől a gazdaság nem indul be, a felelős hitelezéssel viszont. Ha a hitelezés továbbra sem indul be, annak a kis- és középvállalkozások fogják meginni a levét. A hitelezők számára ma csakis a maximális transzparencia lehet a cél.
– Rejtett költségek, meglepetések még csak véletlenül se legyenek, könnyen átláthatóak legyenek a termékek. A hitel felvevők kapjanak meg minden szükséges tájékoztatást a hitelek felvétele előtt – magyarázza a Cofidis ügyvezető igazgatója.
