Borítékolható: tovább drágulnak az élelmiszerek

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat.

Ami 2025 inflációs nagyképét illeti, az idei évhez képest gyorsulhat az átlagos ráta. Hogy pontosan mennyivel, az nagyban múlik majd a forint árfolyamán, a béremelkedésen és a vállalatok költségáthárítási képességén. Ez utóbbi a következő évet érintő adóemelések kapcsán is mindenképpen fontos momentum lesz. Az ING Bank jelenlegi prognózisa 4,2 százalékos átlagos inflációval számol jövőre.

A magyar monetáris politika szempontjából összességében kedvező adatközlésről beszélhetünk, főként a maginfláció vártnál gyengébb elmozdulása miatt. A gyenge kereslet inflációs alapfolyamatot fékező hatása tehát továbbra is jelen van a magyar gazdaságban. Ugyanakkor az érzékelt infláció emelkedése és ezzel összefüggésben az inflációs várakozások várható felfelé mozdulása továbbra is óvatosságra intheti a Magyar Nemzeti Bankot.

Szenved a forint

A monetáris lazítás kérdésével azonban manapság aligha kell foglalkoznia a jegybanknak, látva a forint szenvedését. Bár a Fitch pozitív döntése hozott némi fellélegzést, az euróval szembeni árfolyam továbbra sem hagyta el a 410-415-ös sávot, és a zlotyival szembeni mindenkori rekordtól is csak alig fél százalékkal mozdult el.

A kérdés továbbra is az, hogy vajon decemberben a jegybank elkezd-e nyíltan kommunikálni a kamatemelés lehetőségéről, amennyiben a körülmények úgy kívánják. Bár logikusnak tűnhet erről beszélni, azonban könnyen lehet, hogy ezzel a jegybank csak magára húzná a befektetőket, felbátorítva őket arra, hogy teszteljék az MNB törés- és tűréspontját az árfolyam gyengülését illetően. Vagyis könnyen lehet, hogy ezzel a saját nyakába akasztana céltáblát a Monetáris Tanács. Nincs tehát könnyű helyzetben a monetáris politika, hiszen a gazdasági alapfolyamatok bőven indokolhatnának lazítást, de a forint sérülékenysége mindezt blokkolja – írta Virovácz Péter. 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo