Borítékolható: tovább drágulnak az élelmiszerek

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat.

Minden rendben?

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt inflációs adatait értékelve kiemelte: a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, amelyet tartósan alacsony szinten tart.

Ennek érdekében a kormány változatlanul fenntartja az olyan hatékony és eredményes intézkedéseit, mint az online árfigyelő rendszer, amely a fogyasztók érdekével összhangban, jelentősen fokozza a kiskereskedelmi versenyt. A családok védelmét és a tisztességes verseny biztosítását a kormány rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel is támogatja.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

Kiemelte, az infláció letörésének köszönhetően több mint egy éve folyamatosan nő a bérek vásárlóereje, ami hozzájárul a fogyasztói bizalom erősödéséhez, a kiskereskedelem és a turizmus teljesítményének további növekedéséhez. A tartósan alacsony inflációnak és a 9 százalékot meghaladó reálbérnövekedésnek köszönhetően növekvő fogyasztás nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez – hangsúlyozta.

A kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy a kormány megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba.

Mi áll a számok mögött?

Az MBH Bank elemzői szerint a novemberi adat emelkedéséhez a bázishatás is hozzájárult, hiszen tavaly novemberben stagnáltak az árak havi összevetésben. Ezúttal még a jegybanki toleranciasávban maradt az infláció év/év rátája, de idén decemberben a bázishatások miatt 4,3 százalékra várják az éves drágulási ütemet.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo