Mi vár a magyar gazdaságra 2019-ben? – tettük fel a kérdést Bod Péter Ákos közgazdásznak, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának, különösen annak fényében, hogy a harmadik negyedéves GDP-adatok, minden elemző várakozására rácáfolva, 4,8 százalékos, rekordközeli növekedést mutatnak.
– Ez a növekedési adat engem is ugyanúgy meglepett, az egyetemen készített előrejelzéseink is alacsonyabbra becsülték a növekedés mértékét. De tulajdonképpen nem meghökkentő ez a jó negyedéves index. Már évek óta egy gazdasági ciklus emelkedő részén járunk, most az a kérdés, mikor érjük el a ciklus felső csúcsát: valószínűleg most. Innen a növekedési ütem lassul, bár jelenleg úgy fest a helyzet, hogy még a ciklus mélypontján sem fog recesszióba csúszni a magyar gazdaság. Persze csak akkor, ha nem történik semmi rendkívüli esemény. Egy ilyen kiemelkedő negyedéves eredmény tényleges minősítését később lehet elvégezni, amikor például tisztábban látunk az termelői, beruházási árindexek alakulásában, mert lehet, hogy a gyorsuló infláció is dobott a mutatókon, de a reálérték valójában csak a deflálás után derül ki igazából.
Említette, hogy a világgazdaságban bekövetkező rendkívüli események kockázatot jelentenek. Egy újabb válság kialakulásától tart?
– Jelenleg nincs konkrét előjele annak, hogy egy válság felé tartana a globális gazdaság. Ám a krízishelyzet előrejelezhetetlen, egymástól függetlennek tűnő, akár véletlenül bekövetkező események is kiválthatják. De ha válság nincs is most a láthatáron, az már látszik, hogy a globális gazdaságban véget ér a kegyelmi állapot, még akkor is, ha a politikusok nem erősítenek rá erre a helyzetre.
– Elsősorban igen. Trump elnök immáron az Egyesült Államok importjának 12 százalékának megfelelő volumenű árura vetett ki védővámot. Tréfának azért ez már sok. Egy ilyen intézkedés nem tud nem megjelenni az árakban. A vas, alumínium ára már meg is nőtt, az olaj is drágul, más okokból. Ha a nyersanyagok ára trendszerűen emelkedik, akkor az utóbbi néhány év Európára, hazánkra nézve nagyon kedvező állapota, nevezetesen hogy a nyersanyagárak alacsonyak, és a késztermékek ára stabil, véget ér. De nagyobb gond, hogy nem látni a kereskedelmi csetepaté végét. Ha egy olyan játékos, mint az Egyesült Államok, elkezdi felrúgni a szabályokat, akkor ez veszélyes precedenst teremt.
A világkereskedelem szabályai jellemzően a nagy gazdaságoknak kedveznek…
– A szabályokat valóban a nagyok alakítják, de kisebb gazdaságok így még mindig jobban járnak, mintha egyáltalán nincsenek szabályok. Mindenesetre izgalmas pillanat ez, hiszen az Egyesült Államok gazdaságilag már nem, pénzügyileg és katonailag azonban még mindig hegemón szerepet tölt be a globális játszmában. Az, hogy Mexikóval és Kanadával szemben újratárgyalták a NAFTA nevű szabadkereskedelmi megállapodásokat, alapjaiban nem változtatja meg a globális erőviszonyokat. Sőt valójában hatalmas különbség az új megállapodásban sincs, csak most az Egyesült Államok neve szerepel elöl (USMCA), tehát az „America First” szellemében fogant. De az alumíniumra, mosógépekre, napelemekre kivetett vámmal és kereskedelmi korlátozással az USA átlépett egy határt. Azzal, hogy nem várta meg a WTO (World Trade Organization) döntését, és nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva megemelte a vámokat, kinyitott egy kaput. A WTO döntéseit eddig mindenki tiszteletben tartotta. Ha a szabályokat így meg lehet kerülni, akkor nemzetbiztonsági érdeknek lehet minősíteni az olajat, a szivattyút vagy akár a kávét is. Elindulhat egy olyan eseménylánc, ami a végén globális kereskedelmi háborúba torkollhat.
– Igen, csak nem mindenki ugyanolyan mértékben. Az amerikai export az ország GDP-jének 15 százaléka, a németeké ötven felett, Magyarország esetén mintegy száz százalék. Mi, meg az írek, szlovákok a sor elején lennénk egy ilyen háború vesztesei között. Mivel most egy növekedési ciklus ívének tetején vagyunk, nem mindegy, hogy a leszálló ág végén puha lesz a landolás, vagy kőkemény. És ez „csak” a globális kockázat, van itt más is. 2019–2020 környékén kifutnak a jelenlegi uniós költségvetés pályázatai. Ez eddig jelentősen tehermentesítette a magyar gazdaságot és a magyar államháztartást. Annak helyzete javult, de egyáltalán nem rózsás. Az államadósságunk még mindig a GDP hetven százaléka körüli. Az elmúlt kegyelmi években bizony sokkal jobban törekedni kellett volna az államadósság csökkentésére. De ezen túl is vannak még kockázatok. Trump elnöknek megígérték a NATO-tagországok, hogy a GDP két százalékára emelik a védelmi kiadásaikat. Ez a jelenlegi védelmi költségek mintegy kétszeresét jelenti. Most mérsékelten hiányos a magyar költségvetés, de azért deficites, és a konjunktúra romlása esetén már nem lenne benne érdemi mozgástér az élénkítéshez. Ráadásul bőven vannak itthon olyan területek, ahol nem lehet halogatni tovább a forrásjuttatást. Az egészségügy és az oktatás jellemzően ilyen területek, de a leszakadó térségeket sem szabad magukra hagyni.
Óriási összegeket kaptak az elmúlt években fejlesztésre.
– De ezek a pénzek nem jól és nem is mindig helyben hasznosultak. Tegyük fel, hogy egy település kapott egymilliárdos támogatást a főtér felújítására. Azt meg kellett terveztetni, fővállalkozót keresni, építőanyagot és szerelvényeket megrendelni: a források egy jelentős része máris a fővárosban landolt, vagy importra ment. Budapest, a nagyobb városok és a központi régió jól teljesít, ám a szegény régiók nem tudták csökkenteni a hátrányukat, és most már a demográfia is ellenük dolgozik. A fiatalok nem maradnak ott, ahol megfelelő munkalehetőségük nincs, miért is maradnának? És már nem csak a legközelebbi városba költöznek fel. Még tíz éve is komoly gond volt a munkaerő mobilitása, megfért egymás mellett a győri munkaerőhiány és a miskolci munkanélküliség. Ma már ez nincs így, ha megindulnak az emberek, akkor ritkán állnak meg Győrnél. A belső népvándorlás miatt egész járásokat fenyeget az elnéptelenedés, ráadásul a helyben maradók korfája nagyon rossz, főként a legidősebbek tartanak ki a falvakban. Akármilyen irányban indul el a jelenlegi és a következő kormány, ezt a problémát többé nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Erre költeni kell, és nem is keveset.
– És ezzel most hatalmasra nőtt. A magyar állam az elmúlt évtizedekben is a legnagyobb gazdasági tényező volt itthon, mára különösen fejnehézzé váltunk. Az állam átvehet közvetlenül vagy közvetve feladatokat, szolgáltatásokat, de ettől még nem fog jobban érteni hozzá. Emiatt többet fog költeni, drágábban, kevésbé hatékonyan tudja csak elvégezni ezeket a feladatokat. Erre a legfrissebb példa a szemétügy. Ha a túlcentralizált területek nem működnek hatékonyan, akkor csak újabb költségvetési tételeket jelentenek, amit végső soron az adófizetők fizetnek meg.
Nem mindegy, hogy a cégnek fizetjük be a számlát, vagy az adónkból költenek erre?
– Az egyik esetben garantáltan elviszik a szemetet, a másik esetben meg talán. És ez nem afféle őszi borongás, tényleg attól tartok, hogy nehezebb időszak következik. És ha az adónkból költenek szolgáltatásokra, akkor az állami bevételeket tovább kell növelni.
Van még hol adót emelni?
– Adót emelni mindig lehet, de azt hiszem, hogy a fogyasztásra és a munkára rakódó terheket már nem szabad továbbfeszíteni. Sőt csökkenteni kellene, mint az áfa esetén. Vannak viszont olyan pontok, mint a tőkére rakódó adóterhek, ahol lenne még mozgástér. Könnyű megoldás persze nincsen, akárki lesz a pénzügyminiszter 2020-ban, nagyon bátor döntéseket kell majd meghoznia. Nem lesz könnyű dolga. A nyugdíjrendszer belátható idő múlva fenntarthatatlan lesz. Ilyenkor vagy a járulékot vagy a nyugdíjkorhatárt szokták továbbemelni – ami érzékeny ügy. Ez Putyinnak sem nagyon ment, pedig ő a világ egyik leghatalmasabb embere.
Ilyen környezetben mire számíthatnak a vállalkozások?
– Furcsa lehet, de vállalati szinten elég bizakodó vagyok. A válság után komoly fogyókúrán ment át a hazai üzleti szféra. Egyre nagyobb a cégvezetői körben is a tudatosság, az összefüggések fontosságának felismerése. Tudják, hogy óvatosabbnak, kalkulatívnak kell lenniük, hogy ki kell lépniük az európai piacokra, és hogy csak a hatékony cég boldogul. A makrogazdasági környezet továbbra is inkább támogató: jövőre három és fél százalékos GDP-növekedést tippelnék, viszont ehhez már négy százalékos infláció társulhat. Rövid távon a legérzékenyebb kérdés persze a munkaerőhiány: most már Kelet-Magyarországon is komoly a helyzet. Ez továbbnövelheti a vállalkozások bérköltségeit. A fizetések emelkedése miatt nő a fogyasztás, ami húzóerőt jelenthet, bár kérdéses, hogy a jelenlegi nagy fogyasztói optimizmus meddig marad fent. A számok szerint az idei év fogyasztási oldalról is különleges volt, sok régóta halasztott tartós fogyasztási cikket vásároltak. Szerintem jövőre óvatosabbá válnak a családok, és okkal.
