Békés és Nógrád vármegyében csökkent az állásra pályázók száma

Két vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma 2024 második negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Fejér vármegyékben történt. Az elérhető állások száma az elmúlt másfél évhez hasonlóan továbbra is csökken év-év összehasonlításában, de már csak 2,9 százalékkal marad el a tavalyitól – mutatott rá a Profession.hu aktuális negyedéves jelentése.

A vármegyénként elérhető lehetőségek nagyon eltérőek az országon belül, lokációtól függően változik, hogy találkozik-e a kereslet és a kínálat” – mondta Tüzes Imre. „Ennek kiegyenlítésére bizonyos szakmák esetében kézenfekvő megoldás lehet a home office engedélyezése, amit sok cég felismert és ez tetten is érhető a Profession.hu-n aktivált hirdetésekben. A bérek feltüntetése mellett ezzel a lehetőséggel is versenyelőnyre tehetnek szert a munkáltatók a többi hirdető között, és akár az ország távolabbi pontjából is szerezhetnek értékes munkaerőt. Ahol pedig nem megoldható a távoli munkavégzés, a cég utazási támogatással segítheti az ingázó kollégákat, amely információ szintén vonzó lehet a távolabb lakó álláskeresőknek” – tette hozzá a szakember.

Békés (-1,3 százalék) és Nógrád vármegye (-9,4 százalék) kivételével mindenhol nőtt az álláskeresői jelentkezésének száma, a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok (61,7 százalék), Heves (34,7 százalék) és Fejér (33,4 százalék) vármegyékben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo