A kormánypártok államosítási akciói nem a hagyományos módot követik. Azaz nem arról van szó, hogy a magántulajdont az állam egyoldalú akcióval magához vonja. Ennél sokkal differenciáltabb folyamatok mentén próbálják átalakítani a gazdaság egyes területeit. A jogi és gazdasági szabályozók segítségével, indirekt módon zajlik a piac újrafelosztása. Ennek során a klasszikus államosítástól eltérően nem is az a fő szempont, hogy végső tulajdonos az állam legyen. Ennél sokkal fontosabb, hogy a kormánypártok a befolyásukat fenn tudják tartani az adott terület felett – olvasható a Policy Agenda elemzésében.
A Policy Agenda elemzése alapján az látszik, hogy akár 3000 milliárd forintot is meghaladhatja az a gazdasági szegmens, amelyre igyekszik befolyását kiterjeszteni a kormányoldal. Természetesen a különböző területeken nem ugyanott tartanak a folyamatok, ugyanakkor sok tekintetben hasonlítanak az eljárások. Az elmúlt három év kormányzása alapján négy modell állítható fel, amelyek mentén néha totális módon átalakították az érintett piaci szegmens működését.
A tulajdoni jogoktól a pénzügyi korlátokig
Az első modell az irányítási viszonyokba történő beavatkozás. Ebbe tartozik a patikák területén a gyógyszerészek „kötelező” tulajdonosi joghoz juttatása, az állami földek esetében a haszonbérleti joghoz hozzájutás, valamint a bankszektor esetében azon elv hangoztatása, hogy a magyar tulajdoni részaránynak növekednie kellene. A direkt állami beavatkozás pedig tetten érhető, hiszen amennyiben nem alkalmazkodik a jogszabályban előírt feltételekhez az addigi tulajdonos, akkor kizárásra kerül a piacról.
Egy másik modell a koncessziós jogokra épít. Az állam ebben az esetben vagy magához vont korábban szabadon végezhető tevékenységeket, és koncesszióként osztja szét (dohánytermékek kiskereskedelme), vagy korábbi tevékenységek végzését jogilag megtiltja (nyerőgépek), de élt azzal a lehetőséggel is, hogy állami koncessziós jogot érvényesít (online szerencsejáték). Ebben az esetben a kormány már nem csupán a tulajdoni viszonyokat támadja az intézkedéseivel, hanem akár a teljes tevékenységet is.
Ebbe a modellbe sorolhatjuk azt a változtatást is, amely az utalványpiacot érinti. Az állam az adókedvezményeket olyan módon alakítja át, hogy azok csak az állami szereplő felé terelhetik a fogyasztókat. Ez történt az Erzsébet-utalvány esetében is, amelyet – talán nem véletlen, hogy – kifogásol az Európai Bizottság is.
Pénzügyi korlátozások
A harmadik Fidesz-féle államosítási modell a pénzügyi környezet általi korlátozásokra épít. Nyilvánvaló, hogy az államnak joga van akár újraszabni az adórendszert. Ezt még önmagában nem is lehet besorolni az államosítás műfajába. Egy olyan esetben azonban, amikor az állam a végső fogyasztói árakat oly módon határozza meg, hogy ezáltal az érintett cégek gazdaságos működtetése kerül veszélybe, és ezáltal szükségképpen felvetődik e tevékenységek akár állam által történő átvállalása is, akkor ez már burkolt államosítási akció. A rezsicsökkentési kampány során éppen ez zajlik az energiaszektorban. Természetesen itt egyelőre még nem zajlottak le azok a változások, amelyek végén az állam akár újra tulajdonosként tűnne fel, de a gazdaság szabályai miatt hamarosan előállhat ez a helyzet.
A negyedik modell, amikor önkormányzati feladatokat vesz át a központi kormányzat, és az ezzel együtt járó piacokat is megszerzi. Ez történt az egészségügyi intézmények és a közoktatás területén. Azáltal, hogy egy kézben összpontosulnak a beszerzések, az állam alapvető hatással, befolyással van a piaci szereplőkre.
Összességében tehát a kormánypártok által folytatott és több gazdasági területet érintő politika tág értelemben véve tekinthető államosítási kísérletnek. Természetesen nem a magántulajdon létét vonják kétségbe, hanem olyan helyzetet teremtenek, amely adott területen a piaci szereplők számára megmutatja, hogy mit kell tennie, ha a legkisebb veszteséget akarja elszenvedni. Ez pedig általában a tulajdonrészük eladása vagy adott tevékenységük folytatásának teljes feladását is jelentheti.
