Békeidőben nyolcvan éve nem látott méretű gazdasági zuhanást hozott Európában és Amerikában egyaránt a 2007-ben kezdődött pénzügyi válság. Az unió és az egyes tagállamok is sok milliárd eurót öltek a válságkezelésbe, hogy fedezni tudják a megnövekedett munkanélküliség költségeit, részben automatikus stabilizátorok révén, részben újabb eszközök bevezetésével, mint amilyen például számos országban - Németországban nagyon sikeresen, Magyarországon kevésbé - a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása. A vállalatoknak és a bankoknak juttatott állami mentőcsomagok és az eurózóna, valamint az IMF közös segélyei is költségvetési megszorításokhoz vezettek valamennyi tagállamban.
A mentőcsomagok ára
Az állami bevételek csökkentek, a gazdaságmentő költségvetési kiadások nőttek. Az euróövezeti országok államháztartási hiánya a 2008-as 2 százalékról 2009-re a GDP 6,3 százalékára ugrott. 2010-ben az összes közadósság a GDP 82,6 százalékára emelkedett, messze kerülve a maastrichti 60 százaléktól. Olaszországban a mutató megközelítette a 120, Görögországban pedig átlépte a 140 százalékot.
Az éllovas Németország mutatói is romlottak. 2008-ban a GDP 43,7 százalékát, 2009-ben 44,6 százalékát osztotta újra, a kiadások aránya 43,7 százalékról 48 százalékra nőtt, 2010-ben elérte a 48,3 százalékot. Adósságállománya 2008-ban a GDP 65,9 százaléka, 2009-ben 73,1 százaléka volt, 2011-re pedig 79,7 százalékot prognosztizálnak a kiadási programok pénzügyi vonzataként. Bár sikerült elkerülnie a piac drasztikus zsugorodását - a magánfogyasztás 0,6, a közületi felhasználás 2,3 százalékkal bővült -, a termelékenység 5,1 százalékkal esett. Csökkent a foglalkoztatási ráta, de az egzisztenciateremtési támogatások révén az aktivitási ráta - azaz az önálló keresők aránya - nőtt, mutatott rá a Világgazdasági Kutatóintézet „Csütörtöki beszélgetések" elnevezésű rendezvényén Kőrösi István, a kutatóintézet főmunkatársa.
Az anyagi áldozatok tehát nem voltak feleslegesek. Németországban ez évre 1,7 százalékos növekedést prognosztizálnak az elemzők, és az idei negyedéves exportadatok már kifejezetten kedvezőek voltak. A konjunktúra húzza magával a kisebb európai államokat is, és az amerikai gazdaságban is a lassú növekedés jelei mutatkoznak. A világ tehát, úgy tűnik, leküzdötte a válságot. Vagy mégsem?
Ezek csupán rövid távú eredmények, amelyek mögött a kínai piac felszívóképessége áll, a természetes fellendülést hozó új termelési ciklus nem indult el a világban - állítják egyre többen. A számok is ezt igazolják. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2011-es előrejelzése szerint a világ összevont GDP-jének növekedési üteme 4,9 százalékról 4 százalékra visszalassul, elsősorban az ázsiai és a latin-amerikai felzárkózó országok növekedési ütemének mérséklődése miatt, és az unióban sem beszélnek felfelé ívelő gazdaságról. A foglalkoztatás csak lassan emelkedik, a bérdinamika alacsony lesz, az infláció a világpiaci energia- és élelmiszerár-emelkedés miatt 3 százalékra gyorsul. A GKI Németországban is lassulást prognosztizál, és a válság nyomán a közösségen belüli politikai, gazdasági és szociális feszültségek éleződését vetíti előre.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban is többen a stimulusok fenntartására voksolnak, miután a gazdaság szemmel láthatóan a saját erejéből nem képes növekedni.
Egyes kutatók szerint csak az ökocentrikus piacgazdaság megteremtése vezethet ki a válságból véglegesen. Új hármas egységet emlegetnek, amelynek lényege, hogy a gazdaságpolitika együtt kezeli a klíma, a gazdaság és a fenntarthatóság kérdését. Kőrösi is úgy véli, hogy egy új, fenntartható, megfelelő struktúrájú, környezetbarát és hosszú távon finanszírozható növekedési pálya kialakítása nélkül az államháztartási hiány és a GDP-arányos adósságállomány nagymérvű romlása miatt a következő években megnőhet a kamatkiadások és törlesztés aránya a költségvetéshez viszonyítva, ami vagy restrikciós kényszerhez vezet, vagy inflációs nyomást okoz a gazdaságban. A kutató Németországról beszélt, ám a globális világban az országok egymást húzzák, vagy nyomják.
Leszálló ágban
Az európai országokban zajló folyamatok azt sugallják, hogy a globális kapitalizmus törvényei alapján racionálisnak és indokoltnak tűnő lépések egy határon túl társadalmilag kivitelezhetetlenek. Az európai válságkezelés a szociális juttatások csökkentésére és a munkaerőköltségek visszafogására irányul annak érdekében, hogy a tőke minél előbb újból profitot termeljen. Az állami kiadások szűkítése, a költségvetési intézmények leépítése és a privatizáció szintén napirenden lévő feladat az országok versenyképességének növelésekor.
- A kapitalista államok versenyképessége a munkaerőköltség leszorításán alapszik. A portugálok, a görögök és az írek a kilencvenes években növelték a munkaköltségek GDP-arányos részesedését, ma bűnhődnek - mutat rá dr. Artner Annamária főiskolai tanár, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatója, aki szerint a válságkezelés nem hozott gyógyírt az igazi problémára. - A költségvetési egyensúlyokat feldúló monetáris ösztönzőkkel a válságot okozó szerkezeti problémát nem lehet megoldani. Ma nem csupán konjunkturális válság zajlik, hanem egy hosszabb gazdasági periódus leszálló ágához érkeztünk. Az eddigi technológiák kifulladása termelési válságot okozott, amelyet a könyvelőszemléletű közgazdaságtan pénzügyi válságként értelmezett. Arról van szó, hogy ha egy technológia kifut, és ezért a termelésben a tőke már nem tudja a korábban megszokott és elvárt hozamot produkálni, a felesleges pénz átfolyik a pénzügyi szférába. A fokozott hitelezés azután pótlólagos piacot teremt a fogyasztás ösztönzése révén, emellett megjelennek a spekulációs pénzügyi termékek, a derivatívák, swap ügyletek. Mivel virtuális pénzekről beszélünk, amikor a nyereséget ki kell egyenlíteni, pilótajátékként összeomlik a rendszer, és a krízis ekkor lesz mindenki számára kézzelfogható: a válság a pénzügyi szféra által okozott gazdasági összeomlás formájában ölt testet, és hat vissza a reálgazdaságra.
