Mérjük fel az adóbeszedés tényleges aggregált költségét!
Az önbevalláson alapuló adózás nem szünteti meg a vagyonértékelés és az ellenőrzés költségeit, csupán azok jelentős részét az adózókra hárítja. Nemzetközi tapasztalatok szerint az évenként ismétlődő vagyonadó bevezetését követően az érintettek fokozatosan alkalmazkodnak az új szabályokhoz: átalakíthatják tulajdonosi struktúráikat, módosíthatják befektetéseik összetételét és kihasználhatják a jogszerű adótervezési lehetőségeket. Mindez idővel szűkítheti az adóalapot, miközben a NAV-nak nemcsak az aktuális bevallásokat, hanem a korábbi évek vitatott vagyonértékeléseit és tulajdonosi változásait is ellenőriznie kell. Így idővel a beszedési költségek emelkedhetnek, miközben az adóalap szűkülhet, vagyis a vagyonadó nettó költségvetési hozama akár évről évre romolhat. A Blochamps ezért a várható bevételek mellett a hosszú távú nettó költségvetési eredmény modellezését is szükségesnek javasolja.
A vagyonadó hosszú távú gazdaságosságának kérdése korántsem új. Denis Healey, Nagy-Britannia egykori munkáspárti pénzügyminisztere, akinek kormánya az 1970-es években végül elállt a vagyonadó bevezetésétől, 1989-es visszaemlékezésében úgy fogalmazott: „Elkötelezett voltam a vagyonadó mellett. Ám nem sikerült olyan vagyonadót kidolgoznom, amely elegendő bevételt hozott volna ahhoz, hogy megérje az adminisztrációs költségeket és a politikai nehézségeket.” Bár az adóigazgatás technológiai lehetőségei azóta gyökeresen megváltoztak, a bevételek és a beszedési költségek arányának kérdése ma is érvényes. A Blochamps szerint ezért már a bevezetés előtt modellezni kellene, miként változhat az adó tényleges hozama és beszedési költsége az adózók alkalmazkodásával.
