Az amerikai választásokat akarja befolyásolni Irán azzal, hogy fokozták a támadásokat a Hormuzi-szorosban

Emelkedett a kőolaj ára, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.

Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 50 cent (0,47 százalék) emelkedéssel 106,20 dolláron állt. Előző nap a Brent ára 96 centtel (0,9 százalékkal) csökkent.

Trump Ukrajnát okolja a magas olajár miatt, miközben magát kellene
Trump Ukrajnát okolja a magas olajár miatt, miközben magát kellene
Fotó: DepositPhotos.com
A brit kereskedelmi hajózási műveleteket felügyelő szervezet (UKMTO) azt közölte, hogy egy konténerszállító hajó és egy tanker került tűz alá a csatornában, 48 órán belül legalább öt hasonló esetet jegyeztek föl.

A Reuters idézett két iráni tisztviselőt, akik arról beszéltek, hogy Teherán körülbelül tíz napja új taktikát alkalmaz olyan hajók megtámadására, amelyekről úgy véli, hogy megsértik az általa elrendelt hajózási korlátozásokat. A tisztviselők egyike szerint a hajók elleni támadások száma megnőtt az elmúlt időszakban. Mint fogalmazott, az új hadviselés részeként változott a támadások jellege és gyakorisága, az egyik cél pedig a novemberi amerikai félidős választások kimenetelének befolyásolása. (MTI)

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo