A vagyonadó a legkisebb és a legnagyobb vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.

Mindez azt eredményezheti, hogy a vagyonadó tényleges terhei elsősorban a középső vagyoni rétegben, a hárommilliárd forint körüli vagyonnal bíró adóalanyok feletti vagyonsávban jelentkeznek. Ők jellemzően Magyarországon tartják vagyonukat, melyet helyben működő vállalkozásokban fennálló tulajdonrészek alkotnak és korábban nem alakítottak ki nemzetközi vagyonkezelési vagy adótervezési struktúrákat.

A legnagyobb vagyonok tulajdonosai ezzel szemben a nemzetközi üzleti diverzifikáció révén gyakran már évek óta több országban rendelkeznek érdekeltségekkel, ingatlanokkal és személyes kötődésekkel. Esetükben a külföldi adóilletőség nem feltétlenül új lehetőség, hanem egy korábban kialakult élethelyzet következménye.

Az adótervezési lehetőségek tehát korántsem egyenletesen oszlanak meg az érintettek között. Miközben a Magyarországon működő, hazai érdekeltségekkel rendelkező vállalkozók mozgástere korlátozottabb, a legnagyobb vagyonok tulajdonosai jóval összetettebb nemzetközi struktúrákra támaszkodhatnak. Márpedig a vagyonadóból remélt bevétel jelentős részét éppen ezektől a nagyvagyonosoktól várnánk.

Öt javaslat a döntéshozóknak

Vizsgálják felül az adómentes vagyonküszöböt!

A Blochamps korábbi modellje szerint az egymilliárdos küszöb 5 milliárdra emelése az elméleti adóbevételt mindössze 6–9 százalékkal csökkentené, miközben jelentősen szűkülne az ellenőrizendő adózói kör és így az ellenőrzés költségei. A családi adótervezés ugyan felpuhítja az eredeti javaslatot és közelebb visz a tanácsadó korábbi javaslatához, de a személyenkénti egymilliárdos küszöb a házastársak és a nagykorú gyermekek esetében jelentős családi vagyontervezési lehetőséget teremt, így kinyílik az a vita, amely alapján az adó(mentesség) mértékét nem a vagyon nagysága, hanem a családon belüli tulajdonosi szerkezet határozza meg. A Blochamps a tisztánlátás érdekében az 1, az 5 és a 10 milliárdos küszöb várható nettó bevételének összehasonlítását javasolja.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo