Gyakori a közjegyzők tapasztalata szerint, hogy olyanok végrendelkeznek, akik életükben egyik vagy másik gyereküknek nagyobb ajándékot adtak, például egy lakást vagy autót, mert szüksége volt rá, a végrendelettel viszont a másik gyermekükre szeretnének többet hagyni.
A végrendelkezési szabadság ugyanakkor nem korlátlan: az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén kötelesrész illetheti meg akkor is, ha a végrendelet alapján nem részesülnek az örökségből. A kötelesrész azonban nem jár automatikusan minden hozzátartozónak, és például érvényes kitagadás esetén sem illeti meg az érintettet.
Gyakran végrendelkeznek azok is, akiknek nincs örököse. A törvény szerint ilyenkor az önkormányzatra és az államra száll a vagyonuk, végintézkedéssel azonban felülírhatják a szabályt. Örökösként nemcsak természetes személyt – például ismerőst, szomszédot – nevezhetnek meg, hanem például alapítványt, egyesületet, egyházi vagy más jogi személyt is. Így a vagyon olyan célt szolgálhat, amely az örökhagyó számára az életében is fontos volt: a gyermekek támogatását, a betegellátást, az állatvédelmet, a tudományos kutatást vagy bármilyen más közhasznú ügyet.
Elég egy apró hiba az érvénytelenséghez
Annak ellenére, hogy egyre többen fordulnak közjegyzőhöz, még mindig sok az otthon készített végrendelet, amivel nemcsak az a baj, hogy gyakran nem kerülnek elő, hanem az is, hogy sokszor alaki vagy tartalmi hibák miatt érvénytelenek lesznek.