A házilag készített végrendeletek legtöbbször érvénytelenek

Harmincöt százalékkal nőtt a végintézkedéssel érintett hagyatéki eljárások száma az elmúlt öt évben, és az arányuk pedig tavaly először haladta meg a tíz százalékot (11,25 százalék) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai szerint.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Már nemcsak a nagyobb vagyonnal rendelkezők körében népszerű a végrendelkezés, hanem többek között az élettársaknál is, hiszen ők a törvény alapján nem örökölnének egymás után. Sok mozaikcsaládban élő is így osztja el igazságosan vagyonát. Azok pedig, akiknek nincs örökösük, civil szervezetek, egyházi intézmények javára végrendelkeznek. Egyre többen fordulnak közjegyzőhöz: több mint húsz százalékkal nőtt a közvégrendeletek száma, amelynek egyik előnye, hogy biztosan előkerül a hagyatéki eljárás során.

Elég egy apró hiba az érvénytelenséghez
Elég egy apró hiba az érvénytelenséghez
Fotó: DepositPhotos.com
Egyre gyakrabban osztják el egy elhunyt örökségét saját végakarata szerint. Bár a hagyatéki eljárások nagy többségében még mindig a törvény alapján határozzák meg, hogy ki és mit örököl, folyamatosan nő a végrendeleti öröklések aránya, tavaly meghaladta a tíz száz százalékot.

Kétféle öröklési mód van Magyarországon: alapesetben a törvény határozza meg, ki és mennyit örököl. Aki viszont másképp szeretné elosztani a vagyonát, az végrendeletet készíthet vagy öröklési szerződést köthet, és másokra hagyhatja, amit életében gyűjtött, vagy úgy is dönthet, hogy a törvényes örökösei között osztja fel, de a jogszabálytól eltérő módon.

Megváltozott családi viszonyok és a vagyonosodás a fő ok

A végrendelkezési kedv növekedésének egyik oka az, hogy az elmúlt évtizedekben átalakult a vagyoni struktúra Magyarországon, vagyonosabbak lettek az emberek, már nemcsak egy ingatlannal, hanem befektetési célból vett lakásokkal, nyaralókkal, autóval, bank- és értékpapírszámlákkal is rendelkeznek. Megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo