A cégeknek is be kéne szállni a turizmusmarketingbe

Elképzelhető, hogy vállal „ágazati ombudsmani” szerepet a Magyar Turisztikai Ügynökség, bár nem ez a fő feladata. A szervezet vezetője szerint a legfontosabb az átlátható stratégia megalkotása, a turizmusmarketingbe pedig a vállalkozásoknak is be kéne szállnia – többek között erről is beszélt a Turizmus.com-nak adott interjúban.

„Azt tartom elsődlegesnek, hogy legyen egy olyan turizmusfejlesztési stratégiánk, amely kiszámíthatóan s hosszú távra meghatározza a prioritásokat. A piac minden szereplőjének tudnia kell, hogy milyen irányba kívánjuk fejleszteni az ágazatot, milyen célokhoz fogunk hazai és uniós forrásokat allokálni, illetve miben érdemes gondolkodniuk saját beruházásaik tervezésekor” – mondta a Turizmus.com-nak adott interjúban Bienerth Gusztáv, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetője.

A szervezetnek szerepe volt abban, hogy végül nem tiltották ki a turistabuszokat a Budai Várból,  és bár a vezető szerint nem ez a fő dolguk, nem zárja ki, hogy a jövőben is „jusson energiájuk” hasonló ügyekben való beavatkozásra. Bienerth szerint a mostani fejlesztések (például az, hogy a vizes VB előkészítő beruházásai miatt a turista hajók dokkolása válik lehetetlenné) valóban okoznak nehézségeket a turizmusnak, ha viszont elkészülnek, annak versenyképességéhez járulnak hozzá.

Kép:sxc

Együtt – vagy mégsem?

Bár korábban arról volt szó, hogy a szakma szereplőit bevonják a turizmusfejlesztési stratégia kialakításába, a napokban életre hívott Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testületben a társminisztériumok, valamint a főváros és a Balaton képviselői mellett még meghívottként sem szerepelnek a szakmai szervezetek.

Bienerth szerint ez nem meglepő, mivel a szakmai szervezetekre a stratégia, majd a törvény előkészítésekor számítanak. Budapest esetében a Turisztikai Kerekasztallal konzultálnak, de, rendszeresen kérik majd a szakmai szövetségek véleményét, javaslatait – nyilatkozta. Az egyeztetési folyamat koordinációja az ő feladata lesz.

A vállalkozásoktól vár pénzt

Az MTÜ feladata a turizmusmarketing ellátása is, Bienerth viszont „meg lenne lepve”, ha a költségvetési támogatás elérné a bizonyos forrásoktól származó 30 milliárdot. A tervezetben szereplő 5,5 milliárdnál viszont többet vár, hozzátette viszont: „fontosnak tartom, hogy ne csak a költségvetéstől várjuk a forrást. Tegyék hozzá a magukét a vállalkozások is. Ennek a módját is ki kell még dolgoznunk”.

Ld. a frissen elfogadott turizmusfejlesztési hozzájárulást.

Hogy mi lesz a befolyó pénzzel, arról Bienerth még nem nyilatkozott. „Lássuk először, hogy mi történik 2017. január elsejétől, amikor 27-ről 18 százalékra csökken a vendéglátóáfa. Lássuk, a vállalkozások tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel? Például a dolgozók legális béremelésére, a szakképzett munkaerő megtartására fordítják-e a náluk maradó pénzt? A 2018-tól várható további áfacsökkentéssel és a turisztikai hozzájárulás bevezetésével előálló új helyzetről most még korai bármit is mondani. Az viszont biztos, hogy napirenden tartjuk a reprezentációs adó eltörlését, remélve, hogy a céges forgalom fellendülését eredményezi majd, ami további forrásokat biztosít a vendéglátó ágazat megerősödéséhez” – mondta.

Tárgyalna az Airbnb-vel

Napirenden tartják a sharing economy kérdését is, az MTÜ vezetője elmondása szerint az év második felében, a V4-ek képviselőjeként tervez leülni az Airbnb tulajdonosaival, hogy régiós szinten találjanak megoldást az adózási, a fogyasztóvédelmi, az adatszolgáltatási és az árszínvonalat érintő kérdésekre.

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo