A cégeknek fogalmuk sincs, mire készülnek dolgozóik

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Állást változtatna a következő egy évben a dolgozók 35 százaléka, miközben a munkáltatók közel kétharmada (58 százalék) úgy gondolja, hogy a lassuló gazdasági növekedés hatására kevesebben mondanak majd fel – mutat rá az EY globális kutatása.

A vállalatok jellemzően alábecsülik a kollégák lehetőségeit a munkaerőpiacon” – hangsúlyozta Farkas Margit, az EY munkaerő- és emberi erőforrással foglalkozó területének partnere.

A szakember hozzátette, hogy a dolgozók jólléte ma kritikusan fontos ahhoz, hogy a cégek kontrollálni tudják a fluktuációt.

Sokan készülnek felmondani (Fotó: Depositphotos)
Sokan készülnek felmondani (Fotó: Depositphotos)

Ebben kulcsszerepe van a szervezeti kultúrának és az emberközpontú vezetésnek, amit akár rövid távon is eredményesen lehet fejleszteni. Azok ugyanis, akik érzik a megbecsülést és a bizalmat sokkal kisebb eséllyel fognak váltani.

A munkáltatók és a munkavállalók között azonban fontos kérdésekben hatalmas nézeteltérések vannak. Az EY felmérése szerint az alkalmazottak alig 54 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a vezetők törődnek a beosztottjaikkal, miközben a döntéshozók 76 százaléka igaznak tekinti ezt az állítást. Hasonló a helyzet, ha azt nézzük, érzik-e a megbecsülést a dolgozók (64 százalék vs 81 százalék) vagy azt, nincsenek-e túlterhelve (61 százalék vs 82 százalék). A megkérdezett szervezetek vezetői tehát jelentősen jobbnak látják a helyzetet, mint ahogyan azt a kollégáik megélik.

A foglalkoztatók és a szellemi munkát végző alkalmazottak igényei a távmunkával kapcsolatban is merőben eltérnek. A munkavállalók fele (50 százalék) maximum egy napot töltene az irodában egy héten, miközben a munkáltatók nagy része (47 százalék) legalább heti két-három napot preferál.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo