A cégeknek fogalmuk sincs, mire készülnek dolgozóik

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.

„Továbbra is fennáll az a dilemma, hogy milyen mértékben befolyásolja a távoli munkavégzés a munkahelyi kapcsolatokat és a szervezeti kultúrát. Ma már azonban ismerjük azokat a jól strukturált megoldásokat, amik a legjobbat hozzák ki a hibrid munkavégzés lehetőségéből” – tette hozzá Farkas Margit.

A rugalmas munkavégzés jelentőségének túlértékelése is kockázatot jelenthet a vállalatoknak, mivel a tehetséges szakemberek elcsábításához ennél többre van szükség. Tízből nyolc foglalkoztató (84 százalék) szerint a flexibilis körülmények megkönnyítik a toborzást, de a munkavállalóknak alig kétharmada (63 százalék) osztja ezt a véleményt.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo