A boltláncok harca - melyik a magyarok kedvenc áruháza?

A tavalyi év a feje tetejére állította a világot. Hirtelen olyan kihívások elé állított mindannyiunkat, amikre korábban senki nem számíthatott. A járvány kezdetén kirobbant pánikhangulat kiemelt szerepbe helyezte a hazai üzletláncokat, amelyek megoldásait, eredményeit és reakcióit előszeretettel vitattuk meg az interneten.

Elmondható, hogy idén az üzletláncok többsége növelni tudta Facebook- követőinek számát, a netezők egyre inkább érdeklődtek irántuk. 2020-ban Reál, a Penny Market és a Coop produkálta a legintenzívebb növekedést, őket követi az Lidl és az Aldi. A 2020-as év követőszámok tekintetében több multinacionális üzletláncnak sem hozott sikert: a Spar 3 százalékos, a Tesco 2 százalékos csökkenést mutatott a 2019-es évhez képest. A magyar CBA / Príma üzletláncok szintén 3 százalékos csökkenést értek el, így idén ők veszítettek követőtáborukból. Érdekesség, hogy míg a CBA/Príma és a Spar esetében a követőszám csökkenésének legintenzívebb időszakai egybeesnek a járvány első és második hullámának kezdetével, addig a Tesco esetében az első hullám nagy emelkedést, majd a nyári hónapok visszaesést hoztak.

Interakciók – melyik üzletláncokkal kommunikálunk leginkább?

A követői interakciók alakulását tekintve is elmondható, hogy a Spar kivételével a nagyobb üzletláncok hátrébb szorulnak a listán.  Idén a Tesco produkálta a legnagyobb csökkenést (46%-ot), ami valószínűleg annak köszönhető, hogy radikálisan, majdnem a felére csökkentette posztjainak számát. Annak ellenére, hogy az Auchan nagy követőtábort tudhat maga mögött, a reakciókat tekintve ők sem voltak sikeresek idén: a Facebook-oldaluk 10 százalékos visszaeséssel zárta a 2020-as évet.

A top 3 legaktívabb követőtáborral továbbra is a Lidl, a Coop és a Spar üzletláncok rendelkeznek, bár itt is voltak helycserék: 2020-ban a Lidl megelőzte a Coop-ot (ehhez a növekedéshez jelentősen hozzájárult a híres „húsgolyós posztjuk”, amelyre nemcsak netezők, hanem vezető márkák is reagáltak). Bár nem kerültek dobogóra, a legnagyobb növekedést a listában hátrébb elhelyezkedő üzletek érték el: a Reál (242 százalékos növekedés) és Metro (124 százalékos növekedés). Annak ellenére, hogy a Penny Market majdnem kétszer annyi tartalmat posztolt és növelni is tudta a reakciók számát, az üzletlánc helyezése nem változott, tartalmai kevésbé vonták be a követőiket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo