5 éves csúcson a külföldiek lakásvásárlási kedve

Az északi és a keleti határszél, valamint a Dunántúl kínálta lehetőségeknek – az ingázásnak, illetve az időskori letelepedésnek – köszönhető, hogy a külföldi lakásvásárlók érdeklődése már meg is haladja a járvány előttit. Ezekhez képest a főváros inkább háttérbe szorult, mivel a jellemzően itt érdekelt kínai, vietnámi és izraeli vásárlóknak még csak egy töredéke tért vissza a magyar piacra.

Bár a Covid sokkja máig sem múlt el nyomtalanul, 2022-re jobbára visszatértek a külföldiek a hazai lakáspiacra. A mélyponton, 2020-ban, a járvány első évében az addigiaknál mintegy 20-30 százalékkal kevesebb lakást vásároltak nálunk. Azóta – a KSH adatai   szerint – már a korábbi eredményeket is sikerült túlszárnyalni: míg a jó forgalmú 2018-as békeévben mintegy 7300 lakásra találtak külföldi vevőt, addig 2022-ben már 8 ezerre. Az öt év alatt ennél jóval több is változott: akár azt vizsgáljuk, hogy honnan érkeznek a vásárlók, akár azt, hogy hazánk mely' tájára igyekeznek.

Átalakult a külföldi vásárlók összetétele és motivációjuk (Fotó: Depositphotos)
Átalakult a külföldi vásárlók összetétele és motivációjuk (Fotó: Depositphotos)

A küldő országok közül négy emelkedik ki a forgalmat tekintve: Németország, Szlovákia, Kína és Románia. 2018 és 2022 között minden évben Németországból érkezett a legtöbb vevő úgy, hogy a számuk az időszak végére meg is duplázódott, 2127-re. A kínai vásárlók érdeklődése 2018-ban még holtversenyben volt a németekével, de náluk a Covid egy drámai, mintegy 50 százalékos visszaesést hozott, aminek 2022-re csak a felét sikerült ledolgozniuk (814 lakás). A román vásárlók aktivitása 2018-ban alig maradt el a már említettek mögött, de a következő évben gyengült, és végeredményben 25 százalékkal alacsonyabb szinten, 750 tranzakciónál stabilizálódott. A szlovák vásárlók fordított utat jártak be: ők öt év alatt 45 százalékkal növelték a magyarországi lakásvásárlások számát, amivel a németek mögött ma már a második legnagyobb vásárlócsoportnak számítanak (1042 db).

Véleményvezér

Kimaradtak a pedagógus-béremelésből a gyermekvédelmi gyámok

Kimaradtak a pedagógus-béremelésből a gyermekvédelmi gyámok 

Vannak még gondok a gyermekvédelem területén.
Megszületett az első magyar extra szűz olívaolaj, nem tréfa

Megszületett az első magyar extra szűz olívaolaj, nem tréfa 

Egy álom lett kézzelfogható igazság.
Szenved Európa, kivétel litvánok és lengyelek

Szenved Európa, kivétel litvánok és lengyelek 

Nem bízunk a pozitív pénzügyi jövőnkben.
Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo