Merész húzás: egyeurós cipőt "tesztelt" az Adidas

Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.

A Handelsblatt beszámolója szerint a próbaképpen piacra dobott cipők ára 80 és 120 bangladesi taka (223-335 forint) között mozgott, míg a minimálbér nagyjából 3 ezer taka. Összesen ötezer párat gyártottak, és három nap alatt el is adták mindet. A német gazdasági lap szerint az Adidas azzal számol, hogy a társadalmi felelősségvállalási projektként indult kezdeményezésből jól jövedelmező üzlet lehet, ha a gazdasági fejlődés révén szegények milliárdjai emelkednek középosztályi státusba a harmadik világban.

Reebok-szandál

A cég tavaly jelentette be, hogy "egy eurós cipővel" készül a fejlődő országok piacára. Az első tesztet a legnagyobb titokban készítették elő. Valójában zárt sarkú szandálokat gyártottak, amelyek nem az Adidas, hanem a társasághoz tartozó, Bangaldesben piacvezető Reebok márkát viselik. A bekerülési költség egyelőre magasan az értékesítési ár felett van, az akció révén azonban szondázni lehetett a piacot. Most a tapasztalatok alapján tovább dolgoznak a gyártási és értékesítési rendszeren - mondta az Adidas szóvivője a német gazdasági lapnak. Az egyelőre nem ismert, hogy mikor indul a tömegtermelés, és hogy Bangladesben lesz-e a gyártás. A dél-ázsiai országban nincsen üzeme a cégnek, a szandálok Indonéziából érkeztek. Az biztos, hogy a térségben más piacokat is megcéloznak, a terv azonban gondot okozhat a marketing osztálynak; biztosítani kell, hogy a szuperolcsó cipő nem szívja el a vevőket a drágább Adidasoktól - írta online kiadásában a Handelsblatt.

Az egy eurós cipő ötlete Herbert Hainer, az Adidas vezetője és Mohammad Junusz két évvel ezelőtti találkozója után merült fel. Az Adidas az úgynevezett társadalmi üzlet elképzelését követi. A szegények bankárjaként ismert, mikrohitelezési programjáról híres Junusz meghatározása szerint a társadalmi üzlet olyan vállalkozás, amely ugyan közösségi célokat szolgál, de önfenntartó, és nem a lehető legnagyobb profitra tör, hanem az embereknek próbál használni.

Kell az imázsjavítás

A sportszergyártókat gyakran éri a vád, hogy a fejlődő országokba telepített üzemekben kizsákmányolják a munkásokat és gyerekeket dolgoztatnak. A érintett cégek ezért egyre gyakrabban vesznek részt társadalmi célú programokban, és törekednek az ökológiai fenntarthatóságra. A Nike például bőripari hulladékból készült modelleket is kínál, a Puma pedig hagyományos kartondoboz helyett környezetbarát csomagolásban is árul cipőt. Az Adidas jelenleg az ágazat második számú szereplője. Hétfőn bemutatott üzleti terve szerint 2015-re a bevételét a tavalyi 10,4 milliárd euróról 17 milliárdra növelné, és így az amerikai Nike-ot megelőzve az élre állna.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo