Az elsők között tanulta ki az árutőzsde mesterségét nemzetközi szinten Raskó György, időnek utána aztán politikusként, államtitkárként, azóta pedig több agrárvállalkozás "feljavító" tulajdonos vállalkozójaként őrlődik: a kiváló adottságú magyarországi földeken hogyan lehet életet lehelni a gazdálkodásba. Nemrégiben mégis azt jelentette ki Raskó György, hogy öt év múlva a hazai agrártermelőknek már támogatás nélkül is versenyképesnek kell lenniük.

A Dunántúlon, Lajoskomáromban és Tokaj-Hegyalján, Mádon is gazdálkodó szakembert talányosságának magyarázatára kértük, de előbb annak megválaszolására, mit jelent számára az, hogy az uniós agrárbüdzsé kisebb, másabb lesz, mint a mai, s felértékelődik a vidékfejlesztés.

- Több tíz éve rájöttek, a termelés közvetlen támogatása piaci zavarokat - többnyire túltermelést - okoz, a kilencvenes évek elejétől ezért indult el egy reformfolyamat az EU-ban az irracionális védőárak leépítésének formájában - válaszolja Raskó György. - Az utolsó, még meglévő csökevény az intervenciós ár. De erre sincs semmi szükség, az e célra szánt pénzek máshol sokkal jobban hasznosulhatnak. Például a vidékfejlesztés területén. Hiszen akkor lesz jó a vidéknek, ha ott kiváló az infrastruktúra, működik a szélessávú internet, készülnek utak, szennyvíztisztítók, csatornák, s lesz - nem mezőgazdasági - munkahelyteremtésre alkalom: feldolgozásra, szolgáltatásra, marketingre vállalkozhatnak az adott térség lakói. Az EU ezt ismerte fel.

- Az uniós támogatásoknak mintegy 65 százalékát kapjuk mint új uniós tagország. Hogyan lehet így birtokkoncentrációt és jövedelmezőbb termelésre képes, fejlett technológiájú, versenyképesebb agráriumot működtetni?

- Ez félreértés. Az uniós 15-ökön belül sem volt soha egyenlő a támogatás. A földalapú támogatás Angliában 371 euró, durván 90 ezer forint, szemben a mi 40 ezer forintunkkal. De Portugáliában is körülbelül 40 ezer forint ugyanez a támogatás. A különbségek a 15-ökön belül is hatalmasak. Azért van így, mert a területalapú dotációt történelmi gabonahozamok alapján állapították meg, s ezért lehet, hogy a két "új" ország, hazánk és Lengyelország sem részesedik egyformán; mi járunk jóval jobban. A földalapú támogatás ráadásul nem kapcsolódik a termeléshez, egyszerűen jövedelemkiegészítés azzal az uniós filozófiával, hogy mérsékelni lehessen a migrációt. Magyarországon arról is szokás elfeledkezni, hogy ez az uniós forrás miatt a bérleti díjak is jelentősen differenciálódnak. Angliában a 371 eurós földalapú támogatáshoz 350 eurós átlagos bérleti díj kapcsolódik, Magyarországon ugyanez ma sem éri el a 100 eurót. Nem a támogatási arányokkal van a gond, hanem azzal, hogy az EU-ban harminc-negyven év állt rendelkezésre ahhoz, hogy a közösség pénzén megerősödjön az agrárium. A szisztémát az új csatlakozók, mi tízen és Románia, Bulgária megérkezésével számolja fel Brüsszel, nekünk körülbelül nyolc-tíz év adatik meg a feltőkésedésre.

- Ezek után hogyan kell érteni, hogy öt év múlva a hazai agrártermelőknek már támogatás nélkül is versenyképesnek kell lenniük?

- Az unió agrárpolitikája antiszociális. Amikor azt hirdeti, hogy a kisebb termelők életben maradása érdekében ad támogatást, az csúsztatás. Épp a fordítottja az igaz, a régi uniós országokban is a támogatások nyolcvan százalékát a termelők öt százaléka veszi fel. Az angol királynő évi négymillió fontnyi támogatáshoz jut... A leggazdagabb francia parasztok, belga, angol gabonatermelők veszik fel a legtöbb pénzt. Tény, a legkisebb kézimunka-igényű ágazatok termékei - a gabona, az olajos növény, a cukorrépa - után folyósítják a legnagyobb támogatást, a kertészeti növények után gyakorlatilag nem jár semmi. Magyarországon is háttérbe szorul a biodiverzifikáció, az állattartásnak sem jobb a helyzete, már csak a tejkvóta maradt meg, de 2015-ben annak is vége. #page#

Ezért mondom tehát, hogy addig vagy versenyképesek leszünk, vagy megbukunk. Sőt, mivel folytatódnak a WTO-tárgyalások, s arra is fel kell készülni, hogy 2013 után az unió külső védettségi szintje lényegesen lecsökken, az uniós állatitermék-termelőket a világpiaci konkurenciával szemben jószerivel semmi sem fogja védeni. Vagy tudunk ehhez a körülményhez alkalmazkodni, s lesz fejlett állattenyésztésünk, vagy eltűnik, s szinte csak hírmondónak marad meg belőle valami. A jelenleg is hihetetlenül jövedelmező gabona- és olajosmag-termelés fog uralni mindent, s állatot csak becsületből, illetve - a nagy lekötött vagyon miatt - kényszerből tartanak legfeljebb. Ha valaki a mostani takarmányárakat piaci gabonaárakkal árazza be, akkor kiszáll a baromfitartásból, sertéstenyésztésből, s a tejtermelést sem viszi tovább, csak addig, ameddig a kvótaalapú támogatás életben van.

- Ehhez képest ön teheneket tart. Nem is keveset...

- A nyolcszáz marhát gondozó tehenészeti telep már most is "elkönyvel" súlyos kiadásokat. Például a hígtrágya-kezelési rendszer technológiája a trágyatározó rendszerrel és gépekkel együtt háromszázmillió forintba került, s ennek a fejlesztésnek nincs egyetlen liternyi tej többleteredménye. Az önköltség növekedett meg, esetünkben literenként mintegy két forinttal. A nem termelő beruházások igen nagy része a környezetvédelemhez kapcsolódik, s nem biztos, hogy indokolt módon.

- Csak magyar szenvedéstörténetről van szó?

- Nem, a hazai gabonatermelőknek sikertörténet az EU, soha ilyen jól nem éltek. Jó minőségű földekkel bírnak, megfelelő mennyiségű búzát, kukoricát, napraforgót, repcét vetnek évről évre, s hihetetlen happy hangulatban vannak. Akik épp fordítva élik meg a mostani időszakot, azok a zöldség-gyümölcs termesztők, az állattartók. Az uniós gyakorlat ráadásul antiszociális is, drasztikusan csökken az ágazat foglalkoztatottjainak a száma. Ott különösen, ahol a gabonatermelésre jók az adottságok. Romániában például. De Lengyelországban már nem, hiszen ott nem lehet jól gabonát termelni.

A magyar családi gazdaságok döntően növénytermeléssel foglalkoznak, míg Nyugat-Európában kifejezetten állattenyésztésből élnek. Magyarországon az sem vonzó, hogy különösen merev az állategészségügyi szabályozásunk a versenytársakhoz képest. Sőt a környezetvédelmi hatóságok kifejezetten állatellenesek. A városi zöld civilek, zöld jogszabályalkotók a szerves trágyát egyszerűen veszélyes hulladéknak tekintik, megsemmisítendőnek tartják, s például Európában sehol nem alkalmazott szigetelt betonkádakat, acéltartályokat követelnek meg. Hollandiában sima döngölt föld szolgál erre a célra, pedig a népsűrűség a miénknek az ötszöröse, az állatsűrűség pedig a tízszerese.

- Kik alkotják majd öt-tíz év múlva a lakosságnak azt az egy-két százalékát, amelyik az agráriumból él meg?

- Az EU-csatlakozás nagy "betlizője" az élelmiszeripar volt. A komoly piacvesztés belföldön történt, padlót fogott a hazai húsipar, a baromfiipar, a tejipar. Ez utóbbi 2004 előtt ötvenezer tonnányi terméket adott el exportra, ma Magyarország százötvenezer tonnányit importál, miközben kivitel alig akad. A néhány óriást leszámítva a hús-, a baromfi- és a tejüzemek előbb-utóbb felszámolásra ítéltetnek. Ebben a helyzetben az tűnik jó programnak, hogy a felszámolás során termelői csoportok szereznek pozíciókat, és jóvoltukból kialakulnak vertikális érdekeltségi rendszerek. E vállalkozások jövedelem-visszaosztásban lesznek érdekeltek, életben tartva a gazdálkodás teljes láncolatát. Például ők lesznek az agrárium "túlélői".#page#

- Azé legyen a föld, aki a földből él - szól a régi nóta mai hangszerelésben. De látható-e az a nap, amikor végre rendezett és végleges tulajdonlási viszonyok alapján lehet gazdálkodni?

- A Nemzeti Földalap a pénzügyi tárca felügyelete alá kerül, és az állami vagyonkezelő intézménynek lesz a része. Ez talán még nem is probléma, a lényeges kérdés ugyanis az, hogy milyen feltételek, keretek között működtetik a földalapot. A kilencvenes évek elején komoly szerepe volt a vagyonpolitikai irányelvek működtetésének. Ha rajtam állna, ezt a rendszert hoznám vissza, a Házzal fogadtatnék el földbirtok-politikai irányelveket, melyeket a vagyonkezelőnek "csak" végre kell hajtania. Nincs messze 2011, akkor jár le az uniós derogáció, s felkészületlenül fogadjuk majd az EU-s liberalizációt.

- Mi lesz tehát a Nemzeti Földalappal?

- Csak azt tudom, mi lenne jó. Az, hogy ha a földjét az állam nem adná el, akár száz évig sem. Semmi sem kényszerít erre. A földhasználat szabályozásán ugyancsak változtatni kellene, mielőbb felemelve a minimális földbérlési szerződési időt legalább tíz évre. Intézményes megoldásra vár az integrációs célú földcsere, illetve birtokegyesítés kérdése is. Jogi úton kell elérni, hogy ha az érintettek négyötöde megegyezik egymással, akkor a kisebbség ne tudja megakadályozni az életképes birtokok kialakítását.

- Az egyes gazdálkodók tőkeellátottsága, fejlődése a pályázatokkal, támogatásokkal számottevően javulhat, de az aszály, a belvíz vagy éppen a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás közösségi beruházásokat igényel - eredménytelenül?

- Uniós pénzekkel jól el van látva az agrárium. Szinte automatikusan beáramlik évi százötvenmilliárdnyi földalapú támogatás, a gazdák pénzügyi helyzete, likviditása, hitelfelvevő képessége soha nem látott módon javult. A gond inkább ott van, hogy szabad-e oda pénzt betenni, ahol nincs biztonságos megtérülés. Ahol előre lehetne lépni, az az intenzív zöldség- és gyümölcstermesztés, az öntözés, függetlenül attól, hogy az EU egyiket sem támogatja. Itt folyik el a Duna, a Tisza úgy, hogy alig használjuk. Sőt mesterségesen megdrágítja az állam az öntözést, hatalmas pénzeket fizet ki a termelő különböző jogcímeken.

Ahelyett, hogy az öntözőrendszerek kiépítését segítené a kormányzat, engedi kifolyni a vizet az országból: a földterületnek kevesebb, mint öt százalékát öntözzük, feleannyit, mint a szocialista érában. Nemzeti programot már csak azért is indítani kellene, mert a megváltozó klíma, a mind gyakoribb és mind nagyobb hőhullám - ha nem védekezünk - roppant komoly károkat okozhat. A rendhagyó természeti jelenségek egyre kevésbé a jövőben következnek be, hanem már napjainkban is: mikor volt olyan, hogy Péter-Pál előtt levágják az árpát, s a búzának is a harmadát betakarítják? Előbbre hoz mindent a természet, de lehetnénk versenyképesebbek is ennek révén: a korábban beérő - persze öntözött - primőrökkel például.